Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2015.10.17

Quimby - majd tart még valameddig


 
Rendezte vér és alkohol
 
Voltak idők, mikor ugyan az a dal követett bárhova mentem. Nem tudom hogyan tudott mindenhonnan szólni, inkább csak próbáltam elengedni a fülem mellett. Hazamentem, bekapcsoltam a tévét, és kezdődött megint ugyan az a dallam. Nem érdekelt, egyáltalán nem. Csak aztán ott maradt, hogy "halhatatlan vagy gyönyörű android", meg hogy "műanyag gombokon jajgat egy műköröm..." Ez a kép kezdett beleszorulni a tekervényeimbe. Műköröm a gombon. Nagy, fényes, borzasztóan műanyagosan fényes és hosszú műköröm, a picike kékesszürke gomb felett. Aztán lassan jöttek hozzá a többi szövegfoszlányok, de még akkor is csak úgy voltam vele, hogy rendben android, meg gombok, mű minden, nem akkora újdonság ez. Különben is bírom a robotokat, az androidokat is, nem zavarna ha egyszer léteznének majd, kivéve talán Vandaleur tulajdonát képező androidokat, de mi még ott biztosan nem tartunk. Aztán elmentünk egyik este valahova a belváros legmélyebb pontjára, beültünk egy helyre ahol halak úszkáltak mellettünk a falon, és megint ezt a dalt hallottam. "De tudod, hogy nem tart örökké, hiszen volt már annyi jel..." Ott piszkált állandóan: "...hogy ami egyszer volt, újra nem jön el." Hagyjál már, dehogynem! Közel van még ez az érzés, most is ahogy itt ülünk (mert majdnem mind itt ülünk), és ha énrám ilyen erővel képes hatni, akkor azt megérzik onnan a másik oldalról is. Mert ennek így kell működnie. Ugye? Ugye az ekkora nagy érzések nem szoktak céltalanul vergődni egyedül egy emberben? Ugye a felettünk működő erők nem fektetnek energiát valamibe, ami valójában sohasem létezett? Mire lenne az jó? Kinek lenne az jó? "Hiába faggatom, ő csak annyit felel: Ami egyszer volt, újra nem jön el." Ostoba androidos dal! 
 

Ahol a halál parfümillatú
 
Ez volt életem azon (és tényleg volt ilyen) szakasza, amikor én győzködtem arról másokat, hogy megéri küzdeni és szenvedni, hogy mindenkinek ott lesz majd a nagy hepiend, akármit is jelentsen ez az embereknek. Közben a Quimby szándékosan provokál. A világa szenvedéssel teli. Az öröm kémiai reakció. A boldogságot, hogy az miféle, mások életéből képzeli ki. A vágy minden formája csak ösztönből való. A dalszerzés, mint valami legutolsó tartópillér, itt hullik darabjaira ebben a sorban ni: "Én már nem muzsikálok, csak egy jelet adok a gépnek". Az Ékszerelmére album két szörnyszülöttje a kényszer, és az elszintetizálódás. Mindkettő utolér, mindkettő legyilkol, üres szívet hagy, begyulladt szemeket, álmatlan éjszakákat, és mégis bármilyen mélyre kényszerül, bármilyen végtelen legyen az emberben az űr, még onnan is ilyet tud felhozni, még abból is ilyen szöveget tud szülni. A szerző ketrecet rázva szorítja a rácsot, nekem meg lecsordul a nyálam az alkotói kézre.
 

Nem zavar és nem kavar fel...
 
Tőlem nem annyira idegen Isten, bár nincs az az ember akit az ördög hidegen hagyna. Néha. Néha. Néha-néha. De madám Heroin?! Nem. Tényleg egy fokkal sem könnyebb, és még talán az sem lenne igaz rá, hogy a kisebbik rossz, de ha mérlegre kell kerülnie, és bárhogy választunk is itt a földi létben elkárhozunk mindenképp, akkor legyen inkább az, hogy ezentúl csak szintetikus rágógumidalokat hallgathatunk. Aztán ha mégsem megy még mindig...(na nem, nem, komolyan, nem). Eltűnhet az élő zene? Lehetséges, hogy egyszer igény se lesz rá? Mit neveznek majd annak? Mindig új hangzás kell, mindig új irányzat jön? Ha nagyon próbálom sem tudom átlátni a zene időbeli szerepét és alakulását, csak annyit tudok, hogy 73 decembere igazán jó időnek számíthatott valahol Massachusettsben. Visszatérhet egyáltalán ugyanaz más időkben, és ha igen ugyan azt a hatást váltja ki, ugyan azt a szerepet tölti be? Nem tudom mitől függ, min múlik mindez, de mostanában úgy érzem, hogy a jelen kor lassú, unalmas, langyos, kimért, túlgondolt, erőltetett, kívülről kifelé irányuló, fülbemászó, kellemes. Kinek írják ezeket? Legyen inkább az én hibám hogy így érzek, mert nem is követem, nem is keresem, nem is találkozok minden új szerzeménnyel. Amit meg úgy tolnak elénk, azok általában minden korban ilyenek szoktak lenni.
 

életem, látom te véletlen itt maradtál
 
Nem szólt nálam a Quimby, sem otthon, sem útközben, sem sehol, amíg ki nem fújta magából azt az éveken át bent tartogatott sok levegőjét. Akkor aztán véletlenül bekerült az autóba, és elindultunk vele hosszú utakra, minden más dalt itthon felejtve. Majdnem egy teljes hétig szólt falvakon, városokon át, kanyargós és hosszú egyenes szakaszokon, ismeretlen és teljesen eltévedtünk messzeségekben, a benzinkutak mellett, a boltok előtt várva ugyan az a 17 dal újra meg újra, és nem untuk meg soha. Annyira nem, hogy megnéztük mit tudnak akkor amikor színpadra kerülnek. A Zöld Pardonban. Igen. Tudom. Nincs már. Az se. Ott egyszer álltam az első sorban és kiderült, hogy egyáltalán nem jó, ezért valahonnan középtájról nézelődtünk kifelé. Minden nyugis volt, de a Sehol se talállak-nál érezhetően beindult a tömeg. Nekem az albumon fel sem tűnt, hogy ebben ilyen erők működnének. A Legyen vörös, az volt amire első hallásra felfigyeltem. Tetszett a Nyina, vicces volt Csáki Pityu bá, a Ventilátor blues, szépen zárt a Viharon túl, a legnagyobb kilégzés talán a Don Quijote ébredése lett. Könnyű volt (és milyen aktuális) az Autó egy szerpentinen, nyugis a Mari, és minden többi hallgatható. Ezért is kellett a koncert, mert a másik ami nagy meglepetést okozott, az Livius volt a Magam adom szerzeményével. Vannak emberek akik még meg tudnak halni élőben pont az orrom előtt, úgy hogy közben végigéneklik a dalt. Nem lehet csak úgy békén hagyni ezt a szöveget, mások is felboncolták már mindenféle eszközökkel, én sem tudom kihagyni. A kérdés hogy: fű? A kérdés hogy: szerelem? A válasz, hogy: igen. De nem a fű a szerelem. 
 

A szívek szemétdombján kapirgálok...
 
Ó milyen nehéz! Nincs annyi levegő amennyi sóhajra szükségünk lehet. Nekem sem volt. Benntartottam sokáig nehogy elfogyjon, de kiderült, hogy ettől ugyanúgy fellép az oxigénhiányos állapot. Lélegezz mélyeket, lassan, egyenletesen, attól majd nem remeg a kéz, nem árul el a mosoly, nem ugrál a hangod, nem beszélsz ostobaságokat. Nem. Nem vesz észre semmit. Senki. Csak én tudom, csak itt bent tudja az összes létfontosságú szervem, az idegpályáimon cikázó neuronjaim, meg az éberen rám meredt tükörképem. Évek múlva majd elmondom neki, percekkel azután hogy az utolsó oxigénmolekula is elhasználódott. Március végén, csíkos tapéta előtt, egy szépen keretezett tavaszi tájképen sétálok át. Követ a Duna, a hidak közre zárnak, lesben állnak a fák, várják mikor mondom, milyen szavakkal. Én meg próbálom tényleg, de csak a vizet bámulom, egyre szimpatikusabb a mélység, a meder alján üldögélve látom magamat. Inkább a padokat lenne jó választani. A padok, amik azóta szintén nincsenek már ott, azok segítenek beszélni. Ha egyszer véletlenül szerelmes dallá változna bennem ez az érzés, biztos hogy az is olyan lenne, mintha a fűről akart volna szólni. Vagy valami hozzám közel álló egyéb függőségről. 
 

Így hát a lélek, mint senkinek sajátja...
 
Ahogy jöttek a későbbi lemezek, úgy fordultam vissza a régiek felé. Persze belehallgattam az új dalokba, a bankosat majd egyszer csatolni is szándékozom egy levélhez, az utolsó elektronikus kivonat törlése után. :) Az Ajjajjaj dalból már a túloldalról szól az üzenet ahhoz az ügyetlenkedő zsenihez ott a meredek szakaszon, de mégis könnyebb azért az úgy, ha van valaki akinek azt énekelhetjük, hogy "álmod ébren tart", ahogy valamikor régen is kellett egy olyan sor, hogy "Könnyes szemmel valaki beléd vág". Mindez persze egyáltalán nem azt jelenti, hogy az ember egyedül gyenge lenne, és mindig kell mellé valaki akibe kapaszkodhat ha dőlne. Inkább valahogy úgy szokott az lenni, hogy fontosabbá válik mindaz, ami vele együtt borulhat. Előfordul még mindig, hogy mindenhonnan Quimby dalokat hallok, ilyeneket mint a Lámpát ha gyújtok, és a dal, amit nem nevezünk nevén, és igen, szándékosan hagytam le a Kilégzésről is. Én is énekeltem végtelen sokszor, és meghallgattam már ha jól számolom a fél világtól. Miről szól? Végkép nem tudom. Nekem altató dalnak tűnt az első ezer körben. Annak szép. Annak a legszebb.

 

 

 

 

 

 

 

 

.
 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.