Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2015.11.21

Punkhullám - Ki mit tud?

 


Aurora - Tudom rólad, amit kell

Előre papok, miniszterek, kellenek az ördögök az istenek


Nehogy elérzékenyüljek itt a nagy nosztalgiázásban! Észrevettem, hogy a legtöbb bandánál két albumig jutottam, amiket úgy igazán szeretni tudtam. Majd egyszer írok is egy dalt, nálam két lemezig tart címmel. A punkszerzeményekhez úgyis elég három akkord, annyi még akkor is megy, ha néha más sorrendbe kerülnek mint megszoktam, ráadásul megvan az a különleges képességem, hogy bármire rá tudok énekelni bármit. Az, hogy az ének dallamára nem mindig találok megfelelő akkordokat, még sohasem akadályozott meg abban, hogy végig játsszak valamit. Ezért is gondolom, hogy jó punkzenekar lennék. 


Én csak egy közvetítő vagyok
Fülembe suttognak a nagyok


A Quimbynél jutott eszembe, hogy hallottam már erről. A gépekről, a műről, meg a biztonságos konzumzenéről, csak másképp. Az Aurorától: "Benyomok egy gombot, hallgatom a hangomat, korszerű zene nincs benne indulat." Mikor a szöveg arról szól, hogy jönnek a gépek és kicsinálnak, akkor nem is lehet ennél szebb sort leírni: "sok itt a gyilkos, nem ismerek fel senkit". Meg ilyeneket: "nincs, nincs, nincs harag, nincs, nincs, a szemükben nincs harag, megölnek lassan". Jönnek a gépek. Ez a címe. Ez is az Előre kurvák gengszterek albumon van, tényleg jó kis dalokkal van tele. 


érted fekszem a kínpadon
azt szereted, hogyha dolgozom


Fekete zászlót szaggatott a szél, senki sem fogja már tudni merre van a Moszkva tér, hallom a fékcsikorgást a döglött macska előtt, a papok festik az ördögeiket, a miniszterek sikálják az isteneiket, mi meg csak élvezzük együtt halkan. Viszlát Iván albumot, meg a demót hallgattam még sokat, és volt pár szám a későbbiekről amiknek jó szövegei voltak. Ezt akár vehetjük két és félnek, ami már majdnem három. Írnom is kellett egy három akkordos dalt (ami egyébként négy): A-D, A-D (végtelenszer), aztán C, E (úgy párszor), aztán megint A-D. Nagyrészt két hang egymás mellett. Nem tudom. Egyszerűnek tűnik, de hallani kell hozzá a melódiát is, ami legalább ennyire egyszerű.


...de nem vagy más csak egy gondolat
egy üres törékeny mozdulat


Ültem a Ring-rockon a puszta kellős közepén. Semmi nem volt ott, csak egyetlen színpad a domb tetején, előtte föld, homok, porfelhő. Tarajos punkok, nem tudom mire jöttek, én Moby-Dickre, Akelára, Junkiesra. Beatrice is lenne, de 11 után haza kell mennem, Nagy Feró meg akkoriban mindenhonnan elkésett. Még nem láttam ennyi punkot egy helyen, sőt az is lehet, hogy ilyen punkokat még sohasem láttam. Mikor sokáig kellett várni egy koncertre, csak ültünk a fűben és punkokat nézegettünk. Az egyiknek fél méteres taraja volt, lent kék, felfelé világosodva, a teteje már majdnem egészen zöld. A hajólakk, az tartja mondták a mellettem ülők. Ennyit tudtam róluk, hogy hajólakkal kenegetik a hajukat, és bakancsot hordanak. 


más az arcom
más a hangom
nem fog rajtam a rágalom


Néztem a padra firkált "punk's not dead" feliratot, bámultam a karikát a belehúzott három vonallal, amiket a kör szelőinek nevezünk, közben írtam a képleteket a füzetbe. Kíváncsi voltam rájuk, talán mert annyira idegen volt számomra mindenük. Mintha ott se lennének, vagy mintha itt se lennék. Csak néhány közös hobbink lehet, mint a bakancs, vagy az a kevés punk-rock szerű banda, meg az élvezet, amikor lehetőséget kapunk a polgárpukkasztásra.


Még bevadulok néha, de kikészülök, kikészülök hamar

Éjjelente kapcsolgattam mindenfelé, nem tudtam milyen film, ott ragadtam előtte, pislogni is alig akartam közben. Sid és Nancy. Csak drogos punk ne legyek soha, gondoltam akkor tizenegy-valahány évesen, de két év múlva már vettük a szál cigit ezerkétszázért, és megállás nélkül szólt az Anarchy in the UK, igaz nálam inkább a Mötley Crüe féle változat. Hasznosak egyébként a drogosokról szóló filmek meg minden, igen, tényleg megmutatják amit már elmeséltek ezerszer, és el lehet mondani milliárdszor, teljesen hiába. Tanulság: ez történik édes fiam ha drogozol. Nem, az ilyen filmek nem a gyerekeknek szólnak, az ilyen filmek a felnőttekhez szólnak, és a tanulság az lenne: ez történik ha sikerül nagyon elbasznod valaki gyerekkorát. 


nem tudom mitől de félek
félig vagyok csak részeg
félig vagyok csak józan...


Mégsem lennék valami jó punknak azt hiszem. Bár egy időben szerettem magamról azt gondolni, hogy cigivel és elegendő folyadékmennyiséggel szinte bárhol, bármeddig el tudnék élni, de többször kiderült, hogy ez azért nem teljesen igaz. Vagy egyáltalán nem. Na jó, talán másfél-két napig bírom ki a közvetlen környezetemet még akkor is, ha csak a barátaimmal vagyok körülvéve. A barátok barátai... hát nehezen viselem az embereket, pedig szeretem őket. Úgy általában. 


te leszel az áldozat merénylet az is hogy élsz


Idővel addig fajultak bennem ezek a dolgok, hogy állandó igényem lett saját pohárra, folyó vízre, meleg vízre, nem olyan sokkal éjfél után pedig csakis az én ágyamra. Szörnyű dolog az öregedés, pláne ha már 18 évesen utoléri az embert. A punkok képesek függetleníteni magukat az aktuális rendszertől, a társadalmi elvárásoktól. Emiatt talán egy kis irigység is volt bennem, ehhez elég nagy bátorság kell, nekem meg nincs annyim. Azt hiszem szükségem van rá, hogy valakikkel, valamiben, valami egésznek egy része lehessek. Már csak a konkrétumok hiányoznak.


hazug kis kurva történelem
terrorizál a félelem


Lógott a falon egy sötétkék bársonyszerű anyag, rajta ezüstös vonalakkal rajzolt képek London nevezetességeiről. Gyerekként elvesztem ebben a mély-sötét világban, a csillogó fényeiben. Ezt csodáltam a sok-sok utazás alatt, amiken utolért a sötétedés. Félálmomból kikukucskáltam az ablakon, és ott villogott az a pár betű a magas épület legtetején. Milyen szépek az éjszaka színei, milyen megnyugtató, hogy ilyenkor is élnek emberek. A londoni képen emeletes buszok, szökőkutak, nem tudom milyen épületek. Nevezetesek. Bólogatok, hogy igen, tudom, mondták már, csak nem értem mitől azok. Mert ott vannak, mert régiek, mert nagyok? Történelem? Majd az iskolában. Nem én ott sem. 


...én félek tőled, nem tudok rólad semmit...

Évekkel később, mikor ültem a szökőkút lépcsőin, akkor éreztem valamit belőle. Fotózd le a homlokzatot, a neonreklámokat, a teret, a szobrot. A lord akárkinek állították, mert tett valamit, talán dolgokat, akárhányban, régebben. Érdekelt, csak nem emlékszem a részletekre. Nézd, nézd, most érek hozzá a lépcsőhöz, ott ülök! Most fényképezz le, itt fényképezz le! Dehogy fogok mosolyogni, igen így akarok kinézni rajta, pontosan így. Ezen a lépcsőn ültek a punkok. A tényleg punkok! Nézz meg jól, mert ebben a pillanatban egyesülök a történelemmel, mikor a farzsebem ráereszkedik a nevezetes szökőkút egyik lépcsőjének felszínére. A Sohoban még ugyanaz az út mint hatvan- meg hetvenvalahányban. Másodpercek szorultak a hajszálrepedések közé 63-ból, és nem értem miért számít nekem évtizedekkel később, hogy Rolling Stones vagy Beatles, de mindegyik járta ezeket az utakat. Érzem a lábuk nyomát az enyém alatt.


te hiába magolod a könyveket
nem érted kik azok a szovjetek


"Te még iskolába jársz." De most tovább ballagok. Ismerjük mind a dalokat, latinul is tudjuk hol kell levegőt venni, és a megfelelő hosszúságú szüneteket kitartani, de ha elfáradnánk úgy is ott sustorog a százéves hangszóróból a kórus. Azon gondolkozom: élnek még ezek a gyerekek, akiknek iderögzült a hangja a felvételekre? Köszönöm a mégegy csokrot, köszönöm, hogy mehetek tovább, tudod én ide vonatozni jöttem. Mikor az egésznek vége eszünkbe jut a megfelelő dal, ami ki tudja miért maradt le, na nem baj, majd hazafelé énekeljük: "Vonatra szállnék ha lehetne, lelépni innen de jó lenne, mi legyen velem, nem vagyok álmos, prostituált ez a város." 


bomlik a rend és nő a szigor
a beígért jólét nincs sehol


Később, mikor éhesen utaztam hazafelé, mert nem volt nyitva semmi a megálló környékén, és jöttek a lányok, már kérdezni sem kellett mennyi a pontos idő. Az utastér megtelt a tömény parfümillatok keverékével, a mentolos rágók megvillantak egy-egy szélesebb mosolynál, és egy dalszöveg részlete megdönthetetlenebb tételként rögzült előttem mint bármelyik fizikai alaptörvényünk: "Még csak tíz óra, de mindenhol záróra, nyomulnak a kurvák a diszkóba." Ha már jó tíz éve így működik, akkor ezt érdemes lehet megjegyezni. A 8,314-et, na azt el fogom felejteni állandóan. 

Lehettem volna akármi


Másik iskola, másik város. Évnyitóra fehér felső, sötét alj, meglesz. Meglesz minden ahogy kell, kis kiegészítőkkel. Igen azért kell mert fáj a torkom. Nem volt megszabva milyen cipő kell. A hajam? Csak akkor kell összefogni ha hosszú? Mikortól túl hosszú? Jól indul minden, az osztályfőnök máris megjegyezte a nevem. "Számban összefut a nyál, köpök rá, hogy véget ért a nyár." Miért is jöttem ide? Milyen alaposan megfontolt indok vezetett ehhez a döntésemhez? Ja igen, mikor láttam egy fejkendős fazont leszaladni a lépcsőn, akkor gondoltam, hogy jó helyen lennék itt. Mégis már az első napon megítélnek a kinézetem miatt. Miért jöttem ide? Humán vagy mondták, nem fogod szeretni, de én nem akartam szeretni, csak elvégezni, munkát szerezni, függetlenedni. Addig is ha mégsem jönne be a terv, még naponta énekelgetem a Munkanélküliek dalát. Hangosan, mert ez egy vidám dal, és szeretném ha megismerkedhetnének vele a metrón utazók is.

És múltak az évek a gyarmaton

Olyan volt. Megfigyeltek, megbüntettek, megítéltek, elítéltek, vallattak, kikérdeztek, volt számom, megmondták ki van rám rossz hatással, megmondták hogyan kellene kinéznem, mi érdekeljen, hogyan lenne könnyebb, mitől lenne jobb. Köszönöm, de megvagyok itt az esélytelenek szintjén. "Álmomban tanulom az új mesét, a diktatúra már véget ért." Nagy Feró sem sokat késett, mindjárt elér a kétezredik év. Miért jöttem ide? Nem tudtam mi az a diktatúra, csak miután már azt mondták véget ért. Itt maradt nem kevés tanár fejében. Hol még? Nekem nincs erre 60 évem, én nem ebbe születtem. Mit keresek itt?


mi régóta figyelünk
holnaptól te leszel az emberünk


Tanulni jöttem azt hiszem, tanulni rólatok, meg a módszereitekről. Nem vagyok jó tanítvány, de jó tanuló vagyok. Felismerem majd mivel állok szemben, és mindegy hogy lesz, ha hátat fordítok, ha félre nézek, ha el is futok néha, mellétek nem állok. Nem ártok, nem élek vissza, nem alázok meg másokat, nem hagyom szó nélkül ha látom, nem fogadom el az indokaitokat. "Ó és majdnem úgy mint most, szélcsendben vártam a villamost." Majdnem úgy. Volt azért különbség. Nem voltam egyedül, volt egy barátom. Akkoriban az egyetlen, vagy legközelebbi, nem is tudom. Nem gondolkoztam rajta igazán, csak voltunk. Körökön kívül, rendszerek ellen, az esélytelenek nyughatatlanságával. 



Prosectura - Ne ítélj arról, hogy ki mit tud


Könyörgöm, akasszatok fel!


Annyira másolt kazetta volt, hogy azt se tudtam mi szól, de ahogy nézem a dalokat, a Prosecturánál sem jutottam az első két albumnál tovább. Vannak dolgok magunkkal és főleg másokkal kapcsolatban, amiről egész egyszerűen nem beszélünk, nem hozzuk szóba, tudni sem akarunk róla, na ilyenekről énekel a Prosectura. Elmondtak mindent főleg parafíliákkal, politikával, biológiával kapcsolatosan. Mit is lehetne mondani a szövegkezelésükről? Talán azt, hogy egyedülálló. Akárhányszor hallgattam azt gondoltam, ezek tényleg betegek, mégis van úgy, hogy eszembe jutnak belőle részletek (és ez talán nem is annyira véletlen). A tűrőképességem határán általában az szólal meg a fejemben, hogy: "lelkem mélyén lepke vagyok..."


Mikor nézel rám a halóra
A porból válok valóra


Utáltam Petőfit. Idegesített, hogy az iskolában mindenki szerette. Ő a mindenkori kedvenc költő. Azért mert voltak jobb megmozdulásai, már bármi amit valaha odafirkantott egy lapra költészet lett. Ha minden szempontból gyenge volt, akkor népnyelven íródott, hogy a végtelenül buták is élvezhessék a verseket. Na nem. Petőfi korai anyagait, még ő maga sem tette volna irodalomkönyvekbe. Mégis ott vannak. Elemezni kell. Értékelni kell. Van is rá négy betűm. Idővel aztán lettek használható gondolatai, és nem csak gondolatai: "Ha nem tudsz mást, mint eldalolni saját fájdalmad s örömed: Nincs rád szüksége a világnak, s azért a szent fát félretedd.'" (Néha, nagy titokban még kedvelni is szoktam az ilyen dolgai miatt.)


Rossz emléked szívünkben él
Érted szól most a dalom...


Mert vannak idők, amikről nincsenek emlékeim, hogyan is felejthetném. Nem zajlott táncdalfesztivál, Illés dalok sem jöttek, nálunk már Ki mit tud?-ok mentek, mikor a nagyvilágban a második punkhullám indult. A zsűriben zenetörténész, szakíró, tanár, zeneszerző, kiváló, érdemes, mindenféle díjas, nagyon hozzáértő arcok. Mikor ilyen érvekkel győzködnek arról, hogy ezek az emberek márpedig csak tudják mit beszélnek, mindig Karinthy ugrik be: "mindent elviselek, csak a tekintélyre való hivatkozást nem" és ő már csak tudja mennyit lehet elviselni, mivel ezt az után mondta, hogy felnyitották a koponyáját. Kérem, én is inkább az agyműtétet választanám!

Mai dal kategória 1977

Az első címe az, hogy: Mesélj az emberekről. Egy Bob Dylan számra írta az előadó Hemmert László a szöveget: 


Mesélj az emberekről 


Mennyi kéz és mennyi láb
És mennyi szem, ami semmit nem lát
Egyik sem nyúl érte, egyik sem tesz érte
Egyik a másikat már le is beszélte
Mesélj, mesélj még nekem, mesélj az emberekről
És mennyi hát, amitől nem látsz
És mennyi láb, mibe elbotlanál
És hány kanál lóg bele, a levesedbe
Még mielőtt te is ehetnél belőle
Mesélj, mesélj még nekem, mesélj az emberekről

És hány kalap sétál fel s alá az utcán
Én köszönök, hogy jó napot, de nem is néznek énrám
Lábuk a földet szinte el nem éri
Úgy kell az embernek rájuk felnézni
Honnan ez a bátorság, honnan ez a gondolat
Csúszni-mászni, eltiporni másokat
Feljutni, feljutni, fel gyorsan a csúcsra
Aztán megszédülnek és lehullnak a porba
Mesélj, mesélj még nekem, mesélj az emberekről

Ajánlás:
Hidd el, hogy nem minden ember egyforma
Van ilyen, van olyan, százféle forma
Van aki elől a csontot elhúzzák
De azt aki elhúzza még csak meg se szólják
Nem elég csak mondani, meg is kell tenni
Amit ma főztünk meg is kell enni
De legyen annak sava, és meglegyen a borsa
Hogy ne feledje néhány ember, hogy minek van a gyomra
Mesélj, mesélj még nekem, mesélj az emberekről



Aztán egy lány jött, szintén gitárral, hogy elénekeljen egy Váci Mihály verset. Szentgyörgyi Rozi, aki a verset nem szavalni szokta, hanem elmondani. 
 

Mintha ...

Ez a folyó itt mintha folyna,
az éj is mintha éjjel volna,
- az ember mintha olyan volna,
milyennek lenni lenne dolga.

Mintha élet lenne az élet,
éltetne is,- míg csak leéled,
s mintha elég is lenne néked
mindaz, mivel végül beéred.

Én is mintha önmagam lennék,
sugárzik bennem néhány emlék,
pedig más vagyok régesten rég,
nem az mi voltam, s mi lehetnék.

És te is mintha csak te lennél,
mikor nevetsz, mintha nevetnél,
s mert felderengsz még, hogyha fény ér,
éppen olyan vagy, mintha élnél.

Minden dolog teszi a dogát,
az érdem elnyeri a zsoldját,
a szó olyan, ahogy kimondják,
Mi a bajod? Tudod? Na szólj hát!

A szeretet mintha szeretne,
a szerelem mintha lehetne,
a hit mintha még hitegetne,
s mintha hinni lehetne benne.

Minden dolog épp olyan mintha
öntökélyére lenne minta:
tökéletes hinta a hinta,
a kulcs az ajtókat kinyitja.

Ami van mintha tényleg lenne,
a teremtés mintha teremne,
a lét mintha tényleg létezne,
a rend is mintha rendbe lenne.

Világunk mintha már az lenne,
minek az ember elképzelte,
s benne semmi dolgunk se lenne,
s mintha belenyugodnánk ebbe.


A harmadik fiatalember, egy sanzon paródiát hozott. Volt ilyen, hogy sanzonbizottság, akik arról döntöttek, hogy mit lehet előadni és mit nem. A Mai dal kategóriában indulókat nem tudom hogy engedték el eddig ilyen szövegekkel, de ott voltak, és valószínűleg nem a versenyszellem hajtotta oda őket. Dévényi Ádám:


Pedig milyen szépek is voltunk mi Lujza


Pedig milyen szépek is voltunk mi Lujza
Én kerek, te sovány
Én az ajtónál, te a lavórban másfél évesen
Szádból a kakaó, messze fröccsent
És én már tudtam vége szerelmünknek
Pedig két év múlva jöttél sírva vissza hozzám
Én a kádban ültem s lespricceltelek
Itt rontottam el szerelmünket
S öt év múlva mikor elmentem hozzátok
Ott állt gyönyörű, óriási kádatok, te benne ültél 
Én is akartam! 
De nem engedted
Itt rontottad el végleg szerelmünket
S most, hogy újra látlak 
Már jó pár év eltelt
Kádban ülünk mind a ketten
Te hideg vagy, én is kihűltem
Téged szélütés ért
Engem a rossz vérem, 
Közös lavórban megmosdatnak szépen
Szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem
Szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem


 

Aztán a zsűri majd értékel.


Neked is jó ha szépen kérnek
Neked is jó ha nem kell félned
Neked is jó ha jó neked
Ezt értsd ahogy akarod!


Petrovics Emil: "Itt három zenés produkciót hallottunk - talán ez a precíz kifejezés - nem zenei produkciót. A zene az egyik alkotó eleme volt ezeknek a produkcióknak. Egyet azonban le kell szögeznem, hogy mindháromban, de különösen a másodikban, a zene tényezője hihetetlenül alacsony színvonalú volt. Muszáj ezt így kimondanom, mert egyszerűen sem dallam, sem harmónia nem szerepelt, hanem valami olyan, a gitár és az éneklés csak valami fölösleges rosszként ragadt az egészre, szükséges rosszként. Így nem lehet szöveget kezelni. Nem lehet így énekelni egy Váci Mihály verset, akkor el kell szavalni. Úgy érzem, hogy az első produkcióban valamelyest jobb volt a zenei (én csak a zenéről beszélek most, az előadó személyéről és az előadás módról most hagy ne mondjak semmit, bár van róla véleményem). Az elsőben a zene valamivel jobb volt, ott sem volt túl sok dallami lelemény vagy harmóniai lelemény, általában két-három harmóniával dolgoznak itt a gitárral. Nagyon szeretném ha nem élnének vissza a gitárral, mint olyan hangszerrel, amin nem kell sokat tudni játszani, csak egy-két harmóniát leütni. A harmadik volt talán gitártechnikailag és énekhang produkció szempontjából a legjobb. Az egész gitáros előadó-művészet ma Magyarországon hallatlanul szegény zenében. Az évtizeddel ezelőtt elkezdődött, vagy másfél évtizeddel ezelőtt elkezdődött gitárhullám, nem fejlődött odáig, hogy megtanuljanak a fiatalok rendesen gitározni, vagy énekelni, vagy igényesek legyenek dallam szempontjából. Itt nagyon sok mindenkire gondolok, népszerű művészekre is. Úgyhogy én, ezt úgy éreztem, hogy szükséges elmondanom, hogy a szöveg kezelése, a magyar nyelv kezelése ezekben az előadóművészi produkciókban sem volt kielégítő, és ez a többi ilyen típusú, Ki mit tud?-on kívüli produkciókra is vonatkozik. Úgyhogy én ezzel befejeztem."


Pernye András: "Amire Petrovics Emil gondol, az ugye két dolog. Először is ugye a harmónia szegénysége sajnos meg kell mondjam, hogy főleg a második és harmadik produkcióban ez nagyon fájdalmas, és ami ezzel együtt jár a melódia szegénysége. Azért végül mégse lehet ám egy dalt csinálni abból, hogy tom -  to-ró-ró -  ro-ró-ró-rom,  pom  - po-ró-ró -  ro-ró-ró-ró. Értik? Szóval azért ez valahogy kevés. Hát nem tudom, két hang egymás mellett. Egy ilyen, hát szóval ez, ez nagyon kevés."


Te ne mondd meg nekem, hogy kit keressek
Kit kövessek, kit szeressek


Fotózd a csillagot, a bolygót, túl a naprendszeren, ismeretlen testeket, földrengés után romokat, neutronbombát, nyilatkozatot, szerződést, minden kézfogást, születést, halált, történelmi tényeket. Meg fogják mutatni, meg fogom nézni, látni fogom mindet, éveken át bámulom majd, és nem fogok érteni belőle semmit. Aztán véletlenül meghallgatok három dalt abból a korból. Nem zenei produkciót, nem művészi előadást. Csak három harmónia- és melódiaszegény, valóban fájdalmas előadást. És akkor majd megértem. Két hang egymás mellett... hát nem tudom... csoda. 


Én meg majd állandóan visszaélek a gitárral. De ő ezt élvezi. Nagyon perverz gitár. 


Alvin és a mókusok - miért vagyok én ilyen, kérdezgetem tőlem


 

Miért érdekel minden embert, hogy mit értek ezen a mocskos erényen?


Óvodás koromban néztem a színes ceruzákat, és nem értettem, honnan tudjuk egy színről, hogy fiús, vagy lányos. Így születünk? Senki nem tanítja meg nekünk az összes létező színről, hogy hova tartozik, mégis tudjuk. Ezt még én is, igaz csak engem érdekelt, hogy mégis honnan. A legtöbben választanak kedvencet is. Szinte bármiből lehet kedvencet választani. Aggódtam, hogy ezek a képességek hiányoznak belőlem. Támadásnak vettem az ilyen kérdéseket: Mi a kedvenc számod? Páros? Páratlan? Színed? Állatod? Az emberek így születnek, ők tudják. Megszületnek, és tudják. Én nem. Miért nem? Alvinék akkoriban kezdhették az általános iskolát, ezért sajnos még sokat kellett várnom a Jézusnak volt-e szakálla?! dalukra. Olyan megnyugtató lett volna tudni, hogy mások is így éreznek. Filmsztárod? Popslágered? Idézeted? Más szempontrendszer szerint létezem asszem. Ezek a kérdések egyre csak rosszabbodnak: Ruhamárka, autótípus? Hát ööö... Reménykedtem, hogy átmeneti időszak, hogy azért abból ki lehet nőni, hogy kinek milyen, mekkora, hány darab, de nem, ezek megmaradnak mindig. Minimum beszédtéma mint az időjárás, bár azzal néha még lehet is valamit kezdeni, hogy vagy esni fog vagy nem.


kegyelmet kapsz, bár jobb volna a főbe lövéses változat


Szerintem Alvinék megértik mit érzek. Mikor nagyon unatkoztam az órákon, általában rajzoltam, megírtam a házit a következő órára, dalszövegeket firkáltam a padokra, leveleztem a távolabb ülőkkel, vagy együtt vicces verseket írogattunk. Igyekeztünk költőien megfogalmazni, hogy miért nem tudjuk kiszámolni a ki tudja már milyen nyomatékot, vagy hogy mennyire szükségünk lenne a következő szünetben egy szál cigire, de nem tudjuk kitől kérhetnénk. Ugyanígy próbáltuk megírni a világ legnyálasabb szerelmes versét, amiben tengerpart, homok, forróság, perzselés, meg felemésztett érzelmek és megkínzott lelkek sorai próbálnak kényszerrímekben egyesülni. Mikor mások elolvasták azt mondták, szerintük szép lett. És mi olyankor tudtunk sírni. 


Három mókus szaladgál szanaszét a réten
Az egész erdőt felgyújtották poénból a héten


Talán Alvinék voltak az elsők, akikkel a saját idejükben találkoztam. Nem emlékszem ki adta, de még kazetta volt az biztos. Zörgött, több volt az alapzaj mint a zene, és nem is volt olyan nagy hatással rám az egész. Csak az Eposz. Abból is a refrén: "kis szerelmem ébredj fel, téged is a kormány bérelt fel." Nem voltam benne egészen biztos, hogy ez tényleg az övék, régebbinek hangzott, máshonnan valónak tűnt. Olyan őspunknak, mondom ezt, mintha tudnám mit jelent, pedig nem. Talán csak megszoktam már, hogy minden amit azelőtt hallgattam nemlétező időkből maradt rám, ezért nem is gondoltam Alvinékra úgy, mintha egy időből lehetnénk. Ilyenkor punkok? Mondjuk a zene olyan punk-rock, a szövegek jók, egész viccesek, elég hangosan mondják, néha nagyon kellenek.


Öngyilkos hőssé válok lassan


Amikor annyira fárasztó és reménytelen ami van, hogy szinte már kedvem támadna beletörődni, akkor jó hallgatni őket. Csoma Viki hangját. Játszani tőlük bármikor, főleg a Kottona Klárit. Az egy komoly, és őszinte vallomás. Én már az unplugged album előtt is akusztikus Alvint játszottam. Punkot dobgitáron? Persze, legeslegjobb! A Kottona Klári végén tovább tolni és énekelni a Take on me-t. Tőlük hallgattam talán a legtöbb anyagot, bár a Punkpopstár lemezeket nem számolom bele, és ebből a sok-sok évből is inkább dalok, szövegrészletek maradtak meg, zenéből meg főleg az üldözős futamok. Mikor hallgattam a buszon, vagy az utcán, mindig nagyon kellett koncentrálnom, hogy ne kezdjek el ugrálni. "Csak rohansz, menekülsz, az éjszakában, pedig tudod jól, hogy nem bízhatsz az ő szavában". Alvinék nem akartak bántani senkit, és ezt azzal bizonyították, hogy mindenbe belekötöttek, ahogy azt tenniük illet. Nem volt bajuk senkivel, azzal volt bajuk, amilyenek az emberek lenni tudnak úgy általában. 
 

Nyakunkon a XXI. század, és csak állunk!


Mondtam, hogy persze elkísérem, ha aztán visszakísér valameddig ahonnan hazatalálok. Ő az ablak mellett azt hiszem. Olyan komoly, pedig még zavarában is inkább mosolyogni szokott, a rossz emlékeiből is viccet csinál, nem értem mi lehet vele. El akar mondani valamit. Nem tudok elég nagy borzalmakra gondolni amit kinéznék belőle. Gyilkosságok körül forognak a gondolataim. Azt mondja, nem volt biztos benne, de úgy tűnik, szerinte egyre inkább úgy van, hogy mégis inkább a saját neméhez vonzódik. Mondjuk erre nem számítottam. Ilyet még senki nem mondott nekem. Nem emlékszem más reakcióra részemről, csak a kíváncsiságra. Honnan tudja, mikor jött rá, milyen érzés, engem milyennek lát? Miközben válaszol, nem akarok hinni a szememnek. Mi az ott? Könnycseppfélének látom. Most először kezd érdekelni, hogy mások is vannak körülöttünk. Nehogy sírni lássák! Mások előtt sírni kínos. Egyébként meg teljesen érthetetlen, hogy most minek. Mert félt, hogy mit gondolok. Most mit gondolok!? Csalódott vagyok, és mérges. Évek óta szinte összenőve élünk, együtt növünk fel, nincs az a téma amit ne beszéltünk volna túl ezerszer, és most derül ki, hogy ő sem ismer. Hé, én vagyok az! Nem kerültük a témát, tudnia kellett volna, tudnia kellett volna mit gondolok! Azt mondja szerinte előfordulhat, hogy másképp reagálnak az emberek, ha tényleg szembesülniük kell vele. Az emberek... amilyenek lenni tudnak úgy általában. Akkor mikor megismertem kiderült, hogy Scootert hallgat. Na akkor félhetett volna a véleményemtől, mert amiatt valóban elítélhettem volna. Legjobb barátom. Nem ismer fel, mert embert látott bennem.

A világ csak rohan
És néha enni kér


A világ rohant mellettünk is ugyanúgy, de mi maradtunk. Mentünk Alvinra, szólt a Lacika, nem bántódott meg. Sokkal keményebben bántották máshol, mások, másért, de annyiszor, hogy én már helyette is megbántódtam. És a világ néha tényleg nagyon megéhezett. Hozzá ragaszkodtam. Nélküle már nem is mindig találtam a helyem, pedig mindkettőnknek meg volt a saját élete. Emiatt voltak idők, helyzetek, mikor nagyon egyedül éreztem magam. Akkor hallgattam újra sokat Alvinékat. Egyszer meg is kérdezte valaki, hogy miért van állandóan fülhallgató a fülemben, mikor körülöttem beszélgetnek. Nem emlékszem pontosan mit akart, de olyan érzésem volt, mintha évek óta először hallottam volna valakitől egy őszinte kérdést: te így védekezel a külvilágtól? Valami ilyesmit kérdezett. Csodálkoztam is. Én? Külvilág? Ja van kívül is világ? Volt. Néha másodpercekre le tudta kötni a figyelmemet. 


mert mi megyünk fejjel a falnak
mikor mások hasalnak


Akkor sem voltam kirekesztett, sem magányos, csak szólt az Alvin a kis hangszórókon, szívtam a cigit, jártam az utca ugyanazon 20 méteres szakaszát percekig, éveken át. A nevét se tudtam. Befordultam a sarkon, pár lépés és ott az a hatalmas épület a kerítéssel, meg a kertjével, vagy 100 éve érintetlenül. (Azóta hozzányúltak.) Ősz volt, gazos, tele falevelekkel, órákig tudtam volna előtte állni, Alvint hallgatni, szívni a cigit, egyedül. De jöttek szembe az emberek, jöttek ingben, zakóban, jól fésülten, mert tudták, ez alapján ítéltetnek meg, és ez alapján ítélnek ők is. Álltam lyukas pulóverben, bőrdzsekiben, a rendezetlen, hosszú hajammal, köszöntünk, mert ismertük egymást. Ők is jó tanáraim lesznek. Én meg milyen, milyen rossz tanítvány.



Aurora
Robin Hood

szögön a gitár
kiszáll a ringből
hever a fűben
pipára gyújt
kifújja magát
és almát majszol
a sherwoodi erdőben
Robin Hood
csorbul a nyílhegy
így megy az idő
unalmába célba lő
nője késik
ha nem jön hétig
elmarad ma is az esküvő
elered az eső cipője ázik
lilul a körme rájár a rúd
barlangba bújva
fújja a füstöt
a sherwoodi erdőben
Robin Hood
szítja a tüzet
megcsapja orrát
a rothadó avar
savanyú szaga
kopik a radír
újra írja
a dzsungel könyvét
ma éjszaka

visszavonulva önként
megírja azt ami történt
kísért a múlt
pipára gyújt
a sherwoodi erdőben
Robin Hood

bújócskázik
Robin Hood

visszavonulva önként
megírja azt ami történt
körmöli egyedül a lapra
hány hordót vert csapra
voltak ott vagy százan
az illegális bálban
kapta a nőktől a csókot
a fákról lampion lógott
ősz van készül a leltár
az üvegből elfogy a lekvár
kísért a múlt
pipára gyújt
a sherwoodi erdőben
Robin Hood

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

.
 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.