Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2016.03.08

Kihajolni veszélyes


 

A pályaudvar

Itt élek nem messze az állomástól. Zavar? Nagyon. Viszont a sípszót, a vonatok kattogását, a kerekek csikorgását mindig jó hallani. Azt még nem mondtam mennyire végtelenül kínos ez az egész nekem. Jól nevelt ember ilyet nem tesz, én mondom, bent kellene tudni tartani minden fájdalmat, nyűgöt és nyivákolást, és főleg a véleményeket, de legalábbis nem ebben a formában előhozakodni velük. Végig arra gondolok, hogy egy nap megszüntetem mintha sohasem történt volna meg, és senki nem jut el az összes mondatig, mert nézem, és látom, és már most bánom, már most, ahogy ütöm a betűket. Úgy tűnik van egy, de maximum kettő rendszeresen ide tévedő, tőlük én őszintén elnézést kérek mindezért! Nem tudom kik vagytok, meg hogy mit miért tesztek, bár kedves ez a közvetve reagálás, magamra veszem ahogy mindenki más is, gondolom így szokás. Még arra sem jöttem rá én mit miért teszek, erről azért kezd egyre több elképzelésem lenni, minden napra jut belőle néhány változat, mind unalmas, és legtöbbjüknek állandóan köze van hozzám, úgyhogy most muszáj lesz írnom a vonatokról.

 


A vasutak


Nagy utazás, azt mondja Bereményi Géza, hogy ez az élet, és a dalszövegekben általában erről szól a vonatozás. Ez a mi életünk, ilyen kötöttpályás. Állomástól állomásig tartó, mondhatni eleve elrendelt, amiben minden létező determinált, így "az ember soha el nem téved" hát ha akarna sem tudna. Haladunk a sínpályán, ahogy csónak a folyón, irány van, sebesség van. Mi közünk hozzá? A vonat két megálló között folyamatosan halad, nincs kiszállás, nincs megállás, csak a vészfék, amit ha rosszkor használunk, abból nagy baj lehet. A vonat két megálló között, mondhatni megállíthatatlan, akár csak Demjén szerelemvonata, de az még a menetrendet is képes semmibe venni. A szerelemvonat egyébként pont olyan mint a többi, csak néha letér a hullámvasútnál hurkokat írni a levegőben, vagy hányunk vagy nem, aztán megyünk tovább, még ha belehaltunk akkor is, mert ettől még vonat marad a vonat. Ha ott felejtettünk valamit a megállóban, nem fordul vissza érte, ha lekéstük az előző járatot, nem megy gyorsabban hogy beérje az előtte haladó szerelvényt. A vonatok tudomást sem vesznek rólunk utasokról, sokkal inkább mi alkalmazkodunk hozzájuk, mint ők hozzánk. Ne keverjük össze ezt a vonatozást a szellemvasúttal, ami tényleg nem egy nagy szám, de azért nem kell mindjárt letagadni hogy utaztunk már rajta sohasem, egyszer, vagy éppen csak annyiszor, hogy megtapasztalhassuk a ránk gyakorolt összes lehetséges hatását.
 


A vonatok


Ezek a vonatok, nem olyan vonatok, bár ugyanúgy igaz rájuk, hogy leginkább sötétben mennek. Bereményi szerint már induláskor az éjszakába tart ez a vonat, ahol majd mint régi jó barátokat fogadnak minket. Lovasi vonatai is tök sötétek, régóta utazik már rajtuk lényegében egyedül, hiszen az egyetlen társa maga az idő. Egymás hátát is ütögetik ezen a vonaton, nem feltétlen idő komával. József Attila vonatai "örök éjben" utazgatnak, a fülkékben mégis nappal van, elég mesterséges nappal, ő úgy mondja "kivilágított" ami azt jelenti, hogy ettől még ugyanúgy éjszaka van, vagy alagút, vagy éjszaka az alagútban, vagy maga az "alagút az éjszaka, fut a vonat, valahol a közepén" mondaná Horváth Attila, és énekelné Kalapács, ha József Attila hallgathatott volna Oment. Kint sötét van, ez biztos, tök sötét, örök éjszaka, hosszú, Lukács dalokon átívelő kibaszott hosszú, koromsötét alagút, ez van kint, és ez valamiért semmi jót nem jelenthet ránk nézve, még akkor sem ha idővel sikerült valamelyest megbarátkoznunk ezekkel, ezekkel a sötét időkkel és idővel a sötéttel is, ahogy a kötött pályával, mesterséges nappalokkal, és kivilágított éjjelekkel kell tennünk, senki meg nem mondja miért.

 


Az ablakok


"...mindegyik ablakában ő" Írja Bereményi, énekli Cseh Tamás, József Attiláról. Aztán azt írja és énekli Bérczesi Róbert, hogy "mindegyik ablaknál ott állok". Persze meglehet nem is ugyan arról beszélnek. Az egyik vonatablak, a másik folyosó, de aztán van egy ilyen Bérczesi rész, hogy " ...mind az ablakainkból a fénynek vége kész az alagút". Ablakok, alagutak, vonatok, folyosók. Ugyanmár! Olyanok ezek is mint a nap, hold, csillagok, az eső, meg az évszakok, ott vannak minden dalban állandóan, nem jelent semmit. De aztán jön ez a Bereményi sor: "csak ő áll, s hogy mindennek háttal, azt nem tudja a tanított integető". Azért itt kicsit mégiscsak gyanússá kezd válni, és nem csak Bérczesi "üresen állok mindennek háttal" szövege miatt, hanem ezért is, ami szintén az övé: "...az ablakaimmal ugyan-ugyanúgy a hátad látom". Elég valószínűnek látszik, hogy akárki is beszél itt akármiről, az ablakok olyanok, amikkel látni lehet. Amikkel át lehet látni, mondjuk egy falon. Azért egy ablakból kinézve még nem biztos, hogy mindent látunk, főleg akkor nem ha a fal, esetleg egy majdnem végtelen hosszú folyosó része, ami halad valamilyen irányba. Egy ablakból egyenesen előre nézve, nem láthatunk mást, csak a suhanó részletet, abból nem derül ki semmi. Több ablak kell, rendben, de mégsem rohangálhatunk a majdnem végtelen egyik pontjától a másikig, akkor megint nem látunk túl sokat az egészből. Oda kell állni minden ablakhoz egyszerre, hát nem tűnik könnyen kivitelezhetőnek, de feltételezzük, hogy valahogy sikerülhet. Ott állunk a majdnem végtelen hosszú folyosó, véges számú ablakai előtt, és akkor egyszerre, végre kinézhetünk mindegyiken, és jön...

 


Az alagút


Az alagút. "Kár, hogy mikor körbenéztél a fényben a mécsesed ellobbant" mondaná Lovasi, ha közbe akarna szólni, de nem akar, csak elmondja, hogy így szokott ez lenni. "Szól a kürt, ellibben a függöny" így kezdi, Bérczesinél meg szirénaszó van, legördülő szőnyeg, és függönyre fekvés. Valamikor nagyon régen eléggé kisajátítódtak ezek a szavak, de ettől még nem kell mindenáron vallásos összefüggéseket keresni bennük. Szerencsére akkoriban még nem voltak vonatok. Az is előfordulhat, hogy köztünk és Isten között még létezik néhány-akárhány szint amit ugyanúgy nem ismerünk, azt meg nagyon remélem, hogy nem kell állandóan mindenhez meghalni, hogy mégis megérthessük. Kell hogy legyen záróra, ez nem egy Bereményi Presszó, legfeljebb a büfékocsiban álldogálhatunk egy egészen kis ideig, ahol nincsenek zongorák, és senki nem kínoz meg a D-vel. Mikor már nagyon régóta utazunk a vonaton, ami az örök éjszakán, vagy egy végtelen hosszú alagúton halad át, az ablak felé fordulva két dolgot vehetünk észre. Az egyik, a saját tükörképünk, mint Bérczesinél "egy ablak a tükröm amim át hogyha nézek..." a másik, a mellettünk (el)haladó többi vonat. Persze nem mindegy, hogy melyik oldalon állunk "minek állsz háttal? mivel vagy szemben?" mert ha mondjuk minden vonat minden ablakából mindenki ugyan abba az irányba néz, akkor állandóan csak egymás hátát látják, kivéve az elsőt, aki a saját tükörképét nézi az ablaküvegben olyan közelről, hogy közben eltakarja a mögötte állók tükörképét.

 


Az idő


Együtt utazunk az idővel, ami úgy néz ki nem múlik felettünk, hiszen hozzánk képest éppen mozdulatlan, a vonat meg mégis megy tovább. "mig állni látszék az idő..." jaj ne, csak Petőfit ne, mindig mindenhol megjelenik, életemben nem láttam ilyen tolakodó költészetet mint az övé, még vonaton sem ült, de már rímekbe szedi a relativitáselméletet, tényleg nagyon idegesítő. Lovasi demonstrálná is a múló időt, amit akár komolyan is gondolhat, mintha nem is csak egy jól fejlett nőre tartana igényt, hanem tényleg az történik, hogy semmisem történik, bármeddig utazunk a vonaton minden marad változatlan, mégis haladunk. Ezen a kötött pályán haladunk, ami mellett ott suhan az életünk, aminek minden pillanatára van egy ablakunk, és aminek minden képe időtől független állandó. Bérczesi úgy látja "a tegnap a holnap a holnap a nemrég" József Attila azt mondja "Csak ami nincs, annak van bokra, csak ami lesz, az a virág, ami van, széthull darabokra." És ki tudja, talán még igazuk is lehet, valóban mindegy mi, mikor, a sorrend sem feltétlen számít, egyik esemény adja a másikat, egyik nélkül a másik nem létezhet bármennyi ideig tartson az utazás, véget nem érhet még bele nem áll minden vonat, minden ablakába, mind az összes aki ezen a végtelen hosszúnak látszó sötétségen halad át, vagy mit tudom én, csak azt a pislákoló fényt ott a végén, azt jó lenne már látni.

 


Nagy utazás


Fáradtnak tűnsz, mintha nem a régi volnál,
Hol van a tűz, hol van az a mindig sóvár régi láz,
Az a régi égi láz, amivel beléptél, s megszerettelek?

Nagy utazás, azt mondtad, hogy ez az élet, s nem halunk meg,
Az ember soha el nem téved, égi láz, a bizonyos égi láz,
Tőled kaptam, majd meghaltam, majd elégtem én.

Mivé legyek most nélküled?
Hová megyek így nélküled?
Te meg csak ülsz, fáradtnak tűnsz,
Tovatűnt szép ígéretek, nélkülük én hová legyek?

Nagy utazás, a vonatunk újra indul,
Nagy utazás, most a vágyunk már megint új útra visz,
induljunk el hát megint,
Gyere velem most az ígéret szerint!

Nagy lesz az út, de mi ugye mégse várunk?
A vonatunk nekilódul, újra száguld, régi láz, hajtja az a régi láz,
Tőled kaptam, majd meghaltam, majd elégtem én.

Elindulunk, elindulunk, az éjbe megy a vonatunk,
S az éjszaka, az éjszaka, a puha testű éjszaka,
Vonatunk kattogó zaja.

Mint régi jó barátokat, majd úgy fogad, majd úgy fogad.
Egy utazás az életünk, azt mondtad hát, megint megyünk,
Nagy utazás az életünk...


Szerelemvonat

Azt sem tudtuk hogyan szeressünk, csak fogtuk egymást
Amíg dühöngött a szerelmünk, nem láttunk mást
Te sem bírtad már a kalitkát, miért maradnál
Hiszen minden szívnek szárnya van, s néha elszáll

A vonat nem vár, a sorompó áll
és a szerelem, ha beindul, nincs megállás
A vonat nem vár, elindult már
és a szerelemvonatból, nincs kiszállás

Mindig egy vonatban utaztunk, indulástól
Ki sem szállunk míg az idõ majd, majd kiszámol
Néha egymás mellé kerültünk egy állomáson
S néha helyet kellett cserélnünk, hogy más beszálljon

A vonat nem vár, a sorompó áll
és a szerelem, ha beindul, nincs megállás
A vonat nem vár, elindult már
és a szerelemvonatból, nincs kiszállás

Amerre jár, nagy zajt csinál
Ha néha csíp a füstje, ne sírjál
Te is felszállsz, helyet találsz
Bár néhány ismeretlen arcot látsz
jó helyen jársz

A vonat nem vár, a sorompó áll
és a szerelem, ha beindul, nincs megállás
A vonat nem vár, elindult már
és a szerelemvonatból, nincs kiszállás

A vonat nem vár, a sorompó áll
és a szerelem, ha beindul, nincs megállás
A vonat nem vár, elindult már
és a szerelemvonatból, nincs kiszállás


Szellemvasút


Én még sohasem utaztam a szellemvasúton
Sohasem láttam a nagy sárkányt
Mikor odaérkeztem a rémes kapuhoz
Bátorságom rögtön elszállt

Én még sohasem utaztam a szellemvasúton
A szomszéd gyerekek elmondták
Hogy a fejük fölött egy rémes folyosón
A halál lengette a kaszáját

Én még sohasem utaztam a szellemvasúton
Míg meg nem szállt a bátorság
Ittam egy kortyot és vettem egy nagy levegőt
Meglesem mi is ott az igazság

Csak egyszer utaztam a szellemvasúton
És nem tagadom le a csalódást
Csúf mese volt csak minden a falakon
Mást vártam, mint, ami a valóság

Nem utazom többé a szellemvasúton
Biztos, hogy sosem válik hobbimmá
A szellemeket látni ingyen sem akarom
Főleg nem, hogy jegyet is én vegyek rá

Így volt! Így volt! Így volt! Így volt!

Csak egyszer utaztam a szellemvasúton
És nem tagadom le a csalódást
Csúf mese volt csak minden a falakon
Mást vártam, mint, ami a valóság

Nem utazom többé a szellemvasúton
Biztos, hogy sosem válik hobbimmá
A szellemeket látni ingyen sem akarom
Főleg nem, hogy jegyet is én vegyek rá

Így volt! Így volt! Így volt!

A szellemeket látni ingyen sem akarom (6x)


Csillag vagy fecske

Nem jöttél túl korán
De időm az volt,
Nagy komám lett
És ültünk büfékben,
Várva reád

Egymás hátát ütve,
Italokat küldve
Múltját sem sejtő,
Kékruhás nőknek

Maradj otthon, nézzél TV-t
Töksötét vonatokat mutat minden csatorna
Mennek utas nincs egy se
Csak a büfékocsiban állnak (részegen)
Ketten, amelyik rosszul van az vagyok én
Kár, hogy most mutatnak az elébb még
Istent dicsértem én

Nem kezdtünk nagyon bele
Semmibe, jössz úgyis te
És minek is bármit is
E kis időre

És aztán nem jötté'
Átgyúrtuk életté
Idő komámmal
Ez üldögélést

Maradj otthon, nézzél TV-t
Töksötét vonatokat mutat minden csatorna
Mennek utas nincs egy se
Csak a büfékocsiban állnak (részegen)
Ketten, amelyik rosszul van az vagyok én
Kár, hogy most mutatnak az elébb még
Istent dicsértem én

Végül is mindegy is
Tudtam, hogy nem is jössz
Este csillag voltál 
Nappal meg fecske

Minden föld bevetve
Minden nő rendbe
Na, ezt hagyom itt neked
Te csillag vagy fecske!

Maradj otthon, nézzél TV-t
Töksötét vonatokat mutat minden csatorna
Mennek utas nincs egy se
Csak a büfékocsiban állnak (részegen)
Ketten, amelyik rosszul van az vagyok én
Kár, hogy most mutatnak az elébb még
Istent dicsértem én (részegen...)


 

Eszmélet


Földtől eloldja az eget
a hajnal s tiszta, lágy szavára
a bogarak, a gyerekek
kipörögnek a napvilágra;
a levegőben semmi pára,
a csilló könnyűség lebeg!
Az éjjel rászálltak a fákra,
mint kis lepkék, a levelek.

Kék, piros, sárga, összekent
képeket láttam álmaimban
és úgy éreztem, ez a rend -
egy szálló porszem el nem hibbant.
Most homályként száll tagjaimban
álmom s a vas világ a rend.
Nappal hold kél bennem s ha kinn van
az éj - egy nap süt idebent.

Sovány vagyok, csak kenyeret
eszem néha, e léha, locska
lelkek közt ingyen keresek
bizonyosabbat, mint a kocka.
Nem dörgölődzik sült lapocka
számhoz s szívemhez kisgyerek -
ügyeskedhet, nem fog a macska
egyszerre kint s bent egeret.

Akár egy halom hasított fa,
hever egymáson a világ,
szorítja, nyomja, összefogja
egyik dolog a másikát
s így mindenik determinált.
Csak ami nincs, annak van bokra,
csak ami lesz, az a virág,
ami van, széthull darabokra.

A teherpályaudvaron
úgy lapultam a fa tövéhez,
mint egy darab csönd; szürke gyom
ért számhoz, nyers, különös-édes.
Holtan lestem az őrt, mit érez,
s a hallgatag vagónokon
árnyát, mely ráugrott a fényes,
harmatos szénre konokon.

Im itt a szenvedés belül,
ám ott kívül a magyarázat.
Sebed a világ - ég, hevül
s te lelkedet érzed, a lázat.
Rab vagy, amíg a szíved lázad -
úgy szabadulsz, ha kényedül
nem raksz magadnak olyan házat,
melybe háziúr települ.

Én fölnéztem az est alól
az egek fogaskerekére -
csilló véletlen szálaiból
törvényt szőtt a mult szövőszéke
és megint fölnéztem az égre
álmaim gőzei alól
s láttam, a törvény szövedéke
mindíg fölfeslik valahol.

Fülelt a csend - egyet ütött.
Fölkereshetnéd ifjúságod;
nyirkos cementfalak között
képzelhetsz egy kis szabadságot -
gondoltam. S hát amint fölállok,
a csillagok, a Göncölök
úgy fénylenek fönt, mint a rácsok
a hallgatag cella fölött.

Hallottam sírni a vasat,
hallottam az esőt nevetni.
Láttam, hogy a mult meghasadt
s csak képzetet lehet feledni;
s hogy nem tudok mást, mint szeretni,
görnyedve terheim alatt -
minek is kell fegyvert veretni
belőled, arany öntudat!

Az meglett ember, akinek
szívében nincs se anyja, apja,
ki tudja, hogy az életet
halálra ráadásul kapja
s mint talált tárgyat visszaadja
bármikor - ezért őrzi meg,
ki nem istene és nem papja
se magának, sem senkinek.

Láttam a boldogságot én,
lágy volt, szőke és másfél mázsa.
Az udvar szigorú gyöpén
imbolygott göndör mosolygása.
Ledőlt a puha, langy tócsába,
hunyorgott, röffent még felém -
ma is látom, mily tétovázva
babrált pihéi közt a fény.

Vasútnál lakom. Erre sok
vonat jön-megy és el-elnézem,
hogy’ szállnak fényes ablakok
a lengedező szösz-sötétben.
Igy iramlanak örök éjben
kivilágított nappalok
s én állok minden fülke-fényben,
én könyöklök és hallgatok.


Alagút az éjszaka

Utazás egy éjjel hazafelé
A sötétség már félig a hajnalé
Mozdulatlan csillagok
Égig érő fák
Félig alszom, félig ébren tart 
A fáradság
Alagút az éjszaka, fut a vonat
Valahol a közepén
Jó lenne már látni, mit hoz a nap
Vársz-e rám, vagy csak úgy szeretném

Egy hideg ázott reggelen jöttem rá
Túl messze voltam és túl soká
Az is bánt, hogy semmi sincs, 
Amit mondhatnék
A legutolsó pénzem épp 
A jegyre volt elég

Néha jó lett volna valakivel
Néha mégis mással mentem el
Hazudtam és elhittem – idegen ágyakon
Aki értett úgyis érezte, hogy elhagyom


Az alagút végén

Nyisd ki az ajtót gyerünk zárd el a gázt nekem
Ne mond el többé hogy nem kell az élet
Ne félj nem kell hogy megmagyarázd
Én nem vagyok olyan srác aki
Azt hiszi magáról hogy ő sohasem téved

Nyisd ki az ajtót gyerünk zárd el a gázt ez a 
Világ vége van játék nekem nem kell
Ne félj én nem vagyok szívtelen állat és
Ha akarod maradok nálad de ha 
Eljön a hajnal mennem kell

Reggel a tükör mondja meg
Délben a kávé már hideg
Este a tv önti a szemetet 
Hunyd le a szemedet képzeld el hogy

Ott van benned él hogy
Néha bármit megtennél hogy
Végül megtaláld a fényt az alagút végén
(A koromsötét alagút végén)

Nyisd ki az ajtót gyerünk zárd el a gázt nekem
Ne mond  hogy nem vagy más csak egy árnyék
Ne félj a Kéz ha készen lát majd
Vigyáz rám és rád ha holnap már 
A halál völgyében járnék

Reggel ott van a  tükör 
Délben a kávé megöl
Este a tv önti a szemetét hát 
Hunyd le a szemed és  képzeld el hogy

Ott van mélyen benned él hogy
Néha bármit megtennél hogy
Végül megtaláld a fényt az alagút végén
Tudom hogy ott van benned él
Tudom hogy bármit megtennél hogy végül
Megtaláld a fényt az alagút végén
A pislákoló fényt
A benned élő kibaszott hosszú
Koromsötét alagút végén…

 



József Attila


A sínen egy vonat jön,
én állok ablakaiban,
és én fekszem az útjába,
egy ember, ki többfele van,
ki mindenhol tanítható már
óvodától egyetemig.

Megleltem, íme hazámat
s nevemet hibátlanul.
Hogy hány hét is a világ,
a jó pap holtig tanul,
és mindenhol tanítható már
óvodától egyetemig.

Ahhoz elég sokat próbáltam,
hogy szakaszolható legyek,
résztvettem mozgalomban,
kiváltam, elvegyültem s egyebek.
Egy mindenhol taníthatónak
kiosztva most már mindene,
és nem tudja megkérdezni,
hogy önnönmaga lehet-e.
Mert minden vonatnak mindegyik,
mindegyik ablakában ő,
csak ő áll, s hogy mindennek háttal,
azt nem tudja a tanított integető.

Kívülről...
Kívülről tudják már,
kívülről tudják már,
kívülről tudják már,
kívülről tudják már,
az összes versem...

A sínen egy vonat jön,
én állok ablakaiban,
és én fekszem az útjába,
egy ember, ki többfele van,
ki mindenhol tanítható már
óvodától egyetemig.

Megleltem íme hazámat
s nevemet hibátlanul.
Hogy hány hét is a világ,
a jó pap holtig tanul,
és mindenhol tanítható már
óvodától egyetemig.

 


Tesséklássék


tenyérnyi tenger egy szobányi csenddel
tüntesd csak el hogyha semmid nem kell
amivel eddig megvoltál
szemernyi szégyen van itt csak egy maréknyi semmi
hogy mindig legyen minek mellémenni
amikor úgy tűnik egyszerre túl sok mindenért kár
hát tessék a lássék az asztal
az étlap az abrosz a szokásos angyal az ablak mellett rég
takaréklánggal ég mintha gyertyát figyelnék
a nyomodba vizslat a tükörnek izgul
magába zajlik a jég ha megindul
a szőnyeg legördül a függönyre fekszem
azt mondom csak amit eddig mondtam
igen én is többet hittem rólam
de nálam többet miért vársz tőlem
aki magának épít magára várat
ami kikerült belőle azt mellétette
mikor nem hitt benne hogy itt minden visszajár
az egekbe céloz a plafonra szárad
csak hogy mindig tudjon minek mellémenni
mikor úgy tűnik hogy kár jaj hagyd már
kinevettél ki se látszol a falaid nélkül is érhetsz többet az életnél
miért szóljak a te nevedben?
nem is értem minek is téged tartalak pont meg az életben ott várlak
tovább ha van még ma jó messze mennék
ha lekerül a festék itt mindenki vendég
egy ablak a tükröm amim át hogyha nézek
a tegnap a holnap a holnap a nemrég
mögötte még az a temérdek emlék
egy sincs köztük amit eléd ne tennék
hogy ha várnál és mernék én utánad mennék
utánad egyből lennék az aki
a sötétbe kerget a szavadat lesi
mert nem sejti még hogy árnyéknak lenni
az melletted igazán nem az a munka
amit ne kéne valahogy élvezni tudni
a te nevedben ki se látszol a falaid nélkül is téged tartalak életben
ha belebuktam letagadtál
fenn várlak a folyosón téged végig mindegyik ablaknál ott állok
előtted most már nincs több titkom
a kezemben egyedül a tenyerem tartom
a tenyeremben meg a markom ha behajtom
az meg már mindjárt egyből az öklöm
miért kell mindent az orrodra kötnöm?
jaj ne kelljen mindent egyből kiböknöm
a te nevedben nem is értem minek is téged tartalak pont meg az életben
ha belebuknék ne sírassál
fenn várlak a folyosón végig téged mindegyik ablaknál ott állok nézd
csakazértis tettem bármit tettem
csak azért hogy bármit tettem tudjad
csakazértis tettem bármit tettem
bármit tettem tudtál rólam mindent
csakazértis tettem bármit tettem
hogy lenyugodhass bármit tettem tudtad
csakazértis tettem bármit tettem
bármit tettem tudtál rólam mindent kész



Konyharegény  

élj élj élj élj élj élj élj élj
meg nem foghatod ki nem kerülheted
őt nem hogyha szembejön veled
ki nem kerülheted meg nem foghatod
a küszöbödön alszik az ajtódon kipikopi
kop kop kop!
ki kopog?
kop kop kop!
ki van ott? te vagy az?
kop kop!
ne szívass! szólj ha te vagy és kimegyek kinyitom!
bammm!!
ki vagy te? mit akarsz!?
navajon?
te magad nélkül mire mennél?
ki elől futnál kit kergetnél magadon kívül?
magamagamagamaga-magadon kívül kibe bíznál?
ki mondaná meg hogy merre induljál?
mondom meg nem foghatod ki nem kerülheted
a-a őt nem hogyha szembejön veled
ki nem kerülheted meg nem foghatod
hallgasd itt jön a küszöbödön alszik az ajtódon kopog hogy
mindenre jó vagy semmirekellő most látom csak átlógsz a falon
amin állok látlak az ablakaimmal ugyan-ugyanúgy a hátad látom
ahol eddig voltál ott vagyok itthon a házad szebb de az enyémet akarod
a szószaporítót? ezt az anyaszomorítót? minek az neked?
mikor úgyis megkapod ha tovább is vinnéd
ha látnád meddig még tovább vinnéd tovább innét
hogyha látnád miért kár te is továbbindulnál
ó ha látnád meddig még
hovahovahovahovahovahovahovahova
te magad nélkül mire mennél?
ki elől futnál kit kergetnél?
magadon kívül kibe bíznál?
ki mondaná meg hogy merre induljál?
ki ha nem te? ki az aki tudja?
ki lenne más a megmondhatója?
minek állsz háttal? mivel vagy szembe?
merre van az arra te biztos nem erre?
aki meglátta ki elől az tovább nem menekül
megálljt kiált és a vihar meg elül
ahogy mindig szokta mindig szokta ha nincs jobb dolga
hiszen őfelőle aztán bármeddig eshet
neki nem mondta meg senki se hogy eltévedtek
akik azt harsogják harsogják hogy soha nincsen záróra
ma lesz csakis azért mert csakazértis
csakis azért mert csakazértis csakis azért adj
követ az ollónak papírt a kőnek
a papírnak ollót keretet a körnek
szentek a pokolban? na jól van
nem kell beszarni csak látogatóban
a látogatásukon ott leszek én is
és itt állsz majd mellettem látod hát mégiscsak
mindenre jó vagy semmirekellő most látom átlógsz a falon
amin állok látlak az ablakaimmal ugyan-ugyanúgy a hátad látom
ahol eddig voltál te ott vagyok itthon a házad szebb de az enyémet akarod
a szószaporítót? miért pont ezt az anyaszomorítót? minek az neked?
mikor ki se látsz lassan a fellegeidtől hiába várjuk hogy nyissad a kaput
azon állunk mind az ablakainkból a fénynek vége kész az alagút
most hívunk gyere le a fellegeidből kezdődhet a sokadik fejezet
ha ennek nem vagy itt ha nekünk nem hiszed
a szirénaszóra felkapod a fejed
és végre megérted az egészet érted az egészet érted érted az egészet
ezt is megérted az egészet érted érted az egész egy

 


Üres


üresen állok mindennek háttal
veled álmodni könnyebb mint egyedül ébren
vagy valaki mással
megfejtesz mindenkit jófej vagy mégsem vagy jól
tátongó ember
veled álmodni könnyebb mint egyedül ébren
vagy valaki mással
jobb lesz
ma álmodban jöttem a hitedben hinni
és soha semmit nem képzeltem mindig is tudtam
hogy mikor miből mennyi
de egy mosolyba bújva még most is
az arcodra fagynék
veled álmodni könnyebb mint egyedül ébren
vagy valaki mással jobb lesz
ha igazán élnél
én a válladról nézném végig ahogy élek
valaki mással
egyedül ébren
mindennek háttal semmit se szól
vele álmodni könnyebb mint egyedül ébren
mindennek háttal


Zsákmányállat

Úgyse hiszi senki el magának,
Hogy amit lát, az tényleg van,
Hanem várja, hogy a valódi látványt
Jelző kürtszó felharsan.

Szól a kürt, ellibben a függöny,
Amit most látsz, az tényleg van.
Kár, hogy mikor körbenéznél,
A szélben a mécsesed ellobban.

És támad akkor olyan sötét,
Amiben az élők kezét
Többet nem találod,
És ami elér, azt ütöd-vágod.

Zsákmányállat máját mosod
Egy névtelen patakban,
Körülötted olajfoltok
Mézeskalácsszív alakban.

És úgy nézed az arcod benne,
Mint régen a céllövöldében
Az a lány, akinek lőttél egyet
Finom utalásféleképpen.

Úgyse hiszi senki el magának,
Hogy amit lát, az tényleg van,
Hanem várja, hogy a valódi látványt
Jelző kürtszó felharsan.

És támad akkor olyan sötét,
Amiben az élők kezét
Többet nem találod,
És ami elér, azt ütöd-vágod.

Biztos helyről régről tudom,
Hogy a Föld tányér és hogy azon
Az emberek és a kövek
Lesznek a mannához a köret.

És támad akkor olyan sötét,
Amiben az élők kezét
Többet nem találod,
És ami elér, azt ütöd-vágod.


 


Presszó


-Mi ez?
-Ez egy eszpresszó.
-És ön?
-Én zongorázom.
-És én?
-Maga egy vendég.

Hmm.. de finom, príma hely.
Hmm.. de finom, príma hely.

-És kérném, nem lehetne másképp...
-Nem, mert ez egy eszpresszó.
-És...őőő...mondja, nem lehetne....
-A pohárára gondol?
-Igen! Nem lehetne elvinni innen előlem?
-Nem, nem, mert ez egy eszpresszó.

Hmm.. de finom, príma hely.
Hmm.. de finom, príma hely.

-És.. kérném, sosincs záróra itten?
-Nincs. Ez ilyen eszpresszó.
-És.. kérném, ezt a nőt nem lehetne elvinni innen mellőlem?
-Nem, magához tartozik. Nézze csak jó kis nő, figyelje fényes haját...

Finom nő, príma nő.
Finom nő, príma nő.

-Kérném ne engedje, ha a nőhöz nyúlnék,
kérném ne engedje, ha pohárhoz nyúlnék!
Azt hiszem ismer, nevem Szeberényi
neves közgazdász, ne hagyjon így élni.
Alkotó munka vár tehetségemre,
ha sosincs záróra, nincs ki elvégezze.
Ez a mondén élet, félek korrumpálna
Vár a közösség építő munkája.
Az új mechanizmus kulcsembere voltam,
és most itt végzem egy presszóban holtam.
-Zongora, jó kis hely. Príma nők, finom nők...
-Zongora, jó kis hely. Príma nők, finom nők. 
Hát persze, jó kis hely... zongoráznak.
Így megy... ez ilyen... jó kis hely.
Persze... hát persze...
Nevem..??
-Tudom, Szeberényi.
-Ugye...?
-Nem lehet így élni.
-Asztalon, pohárban az összes érdemjelem.
-Tűzze fel! Hmm..., de szép.
-Plusz oklevelek... Mi ez?
-Ez egy eszpresszó.
-És ez?
-Ez D-dúr, és E-moll.
-Nem lesz...
-Nem lesz záróra.
-Mért?
-Mert zongorázom.



Füstbement terv


Egész uton – hazafelé –
Azon gondolkodám:
Miként fogom szólítani
Rég nem látott anyám?

Mit mondok majd először is
Kedvest, szépet neki?
Midőn, mely bölcsőm ringatá,
A kart terjeszti ki.

S jutott eszembe számtalan
Szebbnél-szebb gondolat,
Mig állni látszék az idő,
Bár a szekér szaladt.

S a kis szobába toppanék...
Röpűlt felém anyám...
S én csüggtem ajkán... szótlanúl...
Mint a gyümölcs a fán.



Menetszél

menetszélbe beletartom az arcomat
nagyon fejlett országon át visz a vonat
egy még fejlettebb országban egy nő is beszáll
menetszélben az arcába úszik a sál

egy nagyon fejlett régióba igyekezik
egy nagyon fontos dolog miatt szeretkezik
majd de most csak kinéz az üvegre lehel 
nem érkeznék úgy meg ahogy neki meg kell

nagyon fontos dolgom van én messze megyek
eltűnnek a legelők jönnek a hegyek
nagyon fejlett kistérségben konferenci-
át rendeznek a semmiről van-e semmi

én pedig egy halott vagyok nagyon halott
mondtam jövök szakérteni csak adjatok
egy nagyon fejlett országból egy jól fejlett nőt
azzal demonstrálom majd a múló időt


Az ablak mellett

Ez ám a menet, ezt ne hagyd ki
Tilos és veszélyes kihajolni
Te mégis az ablak mellett ülj

Jobbra a város és balra a híd
Megyünk rajta, hallod a hírt
Csak végig az ablak mellett ülj

És ott a mozi, tönkre ment rég
Fekete-fehéren mondott mesét
Te végig az ablak mellett ülj

Nézd, az első iskolád
Ott a házad, szép család
Fenn a felhő száll tovább
Integess hát...

S az ott egy koncert, és az vagyok én
Esik az eső és csillan a fény
Te végig az ablak mellett ülj

Nézd, tenger, pálmafák
Hajók szállnak, várnak rád
Nézd a fénylő Kánaánt
Integess hát...

Az ott a szerelem, egyedül állsz
Innen majd látod, hogy kire is vársz
Csak végig az ablak mellett ülj

Gyors ez a vonat, csak egyszer áll meg
Csakis a végén, hát tartsd a helyed
És végig az ablak mellett ülj

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

.


 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.