Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2015.10.04

Egyszer volt, én meg vagyok - Kispál és a Borz



Mer' a végső rendnek  
Megadni magad de jó

 
Egyetlen dolgot sajnálok abból, hogy nem a saját idejükben ismertem meg a Kispál és a Borz dalokat, mégpedig azt, hogy egyedül maradtam velük. Állítólag mindenki mindenhol ezeket elemezte. Biztos csak 5-10 évvel maradhattam le...
Eleinte megzavartak az áthajlásos rímek, talán csak a megszokás miatt. Négy soros versszakok, páros rímek, végtelenségig ismétlődő refrén, jobb napokon hídszerű képződményekkel összekapcsolva, A oldal 6 db, B oldal 6 db, két kötelező lassú, az egyik az összeborulós táncokhoz, a másik a világfájdalmakra, így néztek ki valamikor nem is olyan régen az általam ismert előadók lemezei. Biztos az is számított akkoriban, hogy végre valami újat hoztak ezzel, de szerintem inkább az volt a lényeg amiről ezek a dalok szóltak. Kiderült, hogy a világegyetemet nem kell felhúzni 2-3 témára és azt körbetáncolni örökkön-örökké. Kiderült, hogy úgy is el lehet mondani mi zajlik bennünk, ha nem sírunk bele ismeretlenek arcába, és nem borítjuk rá az asztalt senkire. A Kispálból jött egyfajta megnyugvásos beletörődés, hogy nincs nagy baj, nincs túl nagy baj, csak fáj, merthogy élsz. És ez olyan, mintha egy pillanatra belekuporodhatnánk a félelmetes nagyvilág ölébe.
 

Szeretem, ha visztek, mindegy is hová

Valójában nem tudom hogy volt, de azt tudom, hogy nálunk ez már csak így szokás, tehát úgy képzelem, hogy voltak akik a mindenhol játszott slágereket is bírták, és voltak akik azokat nem bírták, akik azokat is bírták. Az biztos, hogy az Emese előtt értetlenkedve álltam, az átdolgozott dalaikat sem hallgattam volna magamtól, és volt az amit még mindenki ismer, Ha az életben. Ez utóbbi tényleg olyan nagyon énekelhető, nem volt bajom vele soha, csak éreztem, hogy a "nincs már több móka" nem hozzám szól. Milyen móka? Akárhányszor végigfuttatom a szöveget, nem találok benne semmit ami valaha is megtörtént volna velem abból. Átérzem azért hogy mi nincs már, csak nekem olyan soha nem is volt. És emiatt előjön állandóan az a kérdés, hogy: most akkor erről is lemaradtam? Mi kocsmákba mentünk iskola után, ahol az asztal közepére tologattuk az aprópénzeket, hogy fizethessünk még egy pohár bármit, csak ülhessünk körülötte tovább. Ott ettünk, ittunk, tanultunk, játszottunk, és próbáltuk megérteni (vagy messziről elkerülni) az életet. Ha nem ott akkor meg az utcán, a padokon, a lépcsőkön, a villamoson, a buszon, a metrón, a lépcsőházakban, keresztül a városon, kinek éppen hol volt dolga. Nem is érdekelt hogyan és merre, csak vittek, én meg mentem, mint most néhány Kispál dallam visz, én meg ugyanúgy csak hagyom.
 

Szól a kürt, ellibben a függöny
 
Azokban az időkben, nem is tudom egyáltalán hogyan is értelmeztem volna a szövegeket. Már eleve az is baj lehet ilyenkor, hogy mindenáron értelmezni akartam volna. Szeretném most is, de nem tehetek róla, hogy még nem múltam el 120 éves. Van még egy slágernek mondható daluk, a Csillag vagy fecske. Egyszer láttam egy koncertfelvételt ahol ezt játszották, és azt vettem észre a tömegben éneklőkön, hogy igen, ők is pontosan úgy értik ezt ahogy én. Hogyan is? Ööö...vártunk valakit, aki nem jött el...igen...beletörődés meg minden...kicsit haragszunk rá, de elnézzük neki, hogy nem jött...pedig megtettünk érte úgy...hát mindent ami lehetséges...és jó, az a rész tényleg vicces, hogy pont rosszkor kerülünk a képbe, mert egyébként méltósággal szoktuk viselni az ilyen helyzeteket..többnyire..tényleg. Mint amennyire a Földbolygó is ártalmatlan. Jobbára. Ezt érezzük? Hááát... Igen, azt hiszem, és valahogy nem először hallottunk már ilyesmiről. Mégis, mi nem hagy nyugodni ebben? Már az is gyanús valahol, hogy honnan ez a kollektív hiába várakozásunk, meg az, hogy egy ilyen témához képest túl konkrét a történet. Hogy ne lennék rá kíváncsi, hogy mégis mi történt, kiről van szó, hogy van ennek a részletnek az egésze? Aztán meg van benne valami csalódás szülte kis bosszúvágy, hogy aki ezt tette velünk, most már nézze végig hova juttatott minket. Tudjuk hogy neki is fáj, akkor azt is tudjuk, hogy ez a valaki azért szeret ám minket, csak nem jött...hát nem. A végén meg mégis odaadunk mindent. Ki másnak adhatnánk? Az már lehet csak az én külön mellékvágányom, hogy olyan ez az egész, mintha még meg sem történt volna. Talán a "nem jöttél túl korán" és az "és aztán nem jöttél" bennem valahogy ilyenre alakította a képet. Emiatt a furcsa időn-kívülisége miatt tetszik leginkább.
 

S ha úgy hozza a kedve, ő lesz majd az én

Mindegy, hogy kiben akar megszületni a dal? Mert van ennek a szerzeménynek Csík zenekaros változata is, ami talán még nagyobb közönséget vonzott be magához. Ettől most másról szól a történet? Külön lehet választani a dalszerzőt az előadótól? Persze nyilván technikailag kivitelezhető, de szüksége van a dalnak a szerzőjére? Pontosan annak az érzéseire, az ő hangjára, a gesztusaira, pillanatnyi mindenkori legbelső állapotára? Nem tudom, de ha nem Lovasitól hallom ezt a számot, akkor az olyan, mintha valaki hallott volna egy történetet valaki másról, amit majd elmesél nekünk. Miért nem mindegy mikor, kitől szólal meg először a dal? Valahogy úgy képzelem én ezt a dolgot, mintha a Napból feszítenénk ki az íjat a Föld felé, a kilőtt nyílvessző meg nyomkövetővel száguldva, befordul a kanyarban a kis utcák között, hogy betaláljon. Pontosan akkor, pontosan oda, pontosan annak, aki a célkeresztben áll. Ott pedig valami láthatatlan robbanás zajlik le, aminek lökéshullámai terjednek tovább, ki tudja meddig, ki tudja milyen hatást kiváltva. Ehhez nem csak az időpontnak és a helynek kell találkoznia, ehhez annak a két dolognak kell találkoznia a legtökéletesebb feltételek mellett. Igen, hát előfordulhat, hogy néha odavetettem magam egy-egy célkereszt elé... Ez nem az a Junkies-féle, bár nyilván abból is van egy a hátamon.

Tudjuk, hogy van körülöttünk valami, amihez valamiért nem állunk a megfelelő szinten, hogy felfoghassuk, vagy ilyesmi... hát szóval úgy is felesleges ezt magyarázni. Azt is tudjuk, hogy a zene is közlés, a dalok is eszközök arra, hogy eljusson valami valahova. Nem mintha nem lenne számunkra már az is bonyolult, hogy a bennünk létrejött történéseket átkonvertáljuk valami művészeti formátumra úgy hogy ezáltal az eredeti tartalom ne sérüljön nagyon. Viszont még mindezeken felül, vagy mögött, vagy ki tudja hol, kiérződik belőle valami ennél is több. Ami nem csak jeladó és érzékelő, magyarázás és értelmezés, kifejezés és befogadás. Közte jön valami más. Biztos sokan vannak úgy, hogy jó lenne egy-egy nagy művész fejébe bemászni, körülnézni. Én viszont nem vagyok benne egészen biztos, hogy nem találkoznánk ott valaki mással. :D Nem úgy képzelem mint a skizofréniát, mert az egy belülről történő valami, sokkal inkább egyfajta megszállásos állapothoz közelinek gondolom, amit hát akármilyen legjobb oldaláról próbálok nézegetni, valahol mégiscsak elég félelmetes. Meddig tart az ember a dalban? Mit lehet azt tudni?
 
 

Helló!
 
Helló, hogy vagy? Jó, hogy vagy,
És ha azok a szavak elfogytak,
Amiket eddig használtál,
Hogy elmondjad, hogy hogy voltál,
Majd én fogom a szép szavakat
A nyelvedre ráhelyezni, hogy
Beszélj velük, hogyha tetszik,
Te meg kérded, hogy szeretni

Úgy kell-e, hogy sokszor mondom:
'Szeretlek', meg más ilyenek,
Minek masni a nyers húsokra?
Mondd meg nekem, én figyelek.
Látod, én már nem beszélek
Fontosat, meg ami számít,
Én már nem - csak pár kocsi az,
Ami elhúzva még megvilágít.

Bennem többet ne nézd magad,
Medencém alján törött tükör.
Mondják, hogy a lélek halvány,
De hogy szív alakú - ugyan mitől?
Úgy haladok e néma árnnyal,
Ahogy halak lent haladnak.
Nincsenek már hatásai
A rá kigondolt szép szavaknak.

Úgy haladok e néma árnnyal,
Ahogy halak lent haladnak.
Nincsenek már hatásai
A rá kigondolt szép szavaknak.

Helló, hogy vagy? Jó, hogy vagy,
És ha azok a szavak elfogytak,
Amiket eddig használtál,
Hogy elmondjad, hogy hogy voltál,
Majd én fogom a szép szavakat
A nyelvedre ráhelyezni, hogy
Beszélj velük, hogyha tetszik,
Te meg kérded, hogy szeretni
Hogy a faszba' kell???
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.