Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2016.09.25

Esküvősek

 


Szintén régebbi elhatározásom volt összeszedni ezeket, mikor egy lagziban az Esküvő című dalt játszották. Elég sok minden jutott eszembe akkor, elsőként talán az, hogy végre egy dal amit meg tudok hallgatni (éjjel 2-ig kellett ehhez túlélnem az előzményeket), közben viszont az a kérdés is felmerült bennem, hogy: illik egyáltalán erről énekelni egy esküvő után? És ha elérkezik hozzám a vendégkönyv, vajon melyik lesz majd a legemlékezetesebb sor ami belekerül? :D 
(Egyébként a zenekar nagyon kitett magáért. Ádzseszkóra nem emlékszem.) 


 


Junkies - Miattad iszom te állat 


"kibaszottul romantikus volt"


Szerettük ezt hangsúlyozni mikor a koncerteken énekeltük, tudtuk, hogy túlzás, de kellett.


"Nem gyűlöllek, csak utállak
Csípőből lövök utánad"


Alaphelyzetek egyike. 


Nem volt ez egy bonyolult dal, de sok hasznos mondanivaló volt benne.


"Mind a ketten tudjuk rég,
a kezdetben mindig ott vég
Mint a paprikás krumpli,
annyira egyszerű az egész"

 



Üllői Úti Fuck - Esküvő 


Ennek szinte minden sora beválasztható lenne. Az előző dalhoz képest itt már a kezdeti nagy fellángolás is olyan, ami nincs:


"Ráfeszül végre a gyűrű az ujjra" - Mi jöhet ezek után?


"Eddig pihentél, de holnaptól munka" - Biztató jövőkép.


"Ugyan az a bugyi marad örökre" - A dal leghangosabb sora.


És jön a rész, a számomra fontos, mert tévedtem vele kapcsolatban:


"Sosem tudhatod meg,
Hogy mi lehetett volna belőled
Egy tisztességes élet végén."


Sokáig azt gondoltam, hogy ez a tisztességes élet a házasságot elkerülve jöhetett volna létre, de később éppen az ellenkezőjét kezdtem látni ezekben a sorokban. 


"Egymáshoz szoktok, ahogy az évek telnek,
Úgy mászik alád, mintha autót szerelne.
Titkos hibáid csak ő tudja,
Sose lesz már annyira durva,
Sose lesz már annyira durva."


Talán itt fordul át a szöveg a "titkos hibáid" résznél, és a végén is kétféle értelmezésbe kerülnek az ismétlődő sorok. Erre akkor kezdtem el gyanakodni, mikor megismerkedtem a Heroin című dal szövegével, amiben messze volt a cérna.

 

Prosectura - Szép az élet!?


"Egy parkban játszunk egymással
Itt tervezgetjük a jövőt
Sikamlósnak látszik a holnap
Istenem ez a havaseső"


Hétköznapok a 90-es évekből. Két hét Balaton... jó lehetett...


"Üvöltve hízelegsz a törvénynek
De csattan az üveg az anyós fején
Ordít már a harmadik gyerek
A reggeli tejem megint tehén
Két hét szabi a Balatonon
Nem is rossz ez a halkonzerv
A nap is úgy süt mint nyugaton
Miénk a nyári utószezon"

 



Honeybeast - Legnagyobb hős
 


"Szabad egy hely, és leparkolnék" - Vallomásnak legalább őszinte.


"Az idióta is célba érhet,
Mi meg doppingolva nyertünk érmet."


Fordított történet, mert mind közül ez indul a legnagyobb hátrányból, aztán mégis felfelé ível benne a pálya. Nincs nagy fellángolás, nincs külső nyomás, inkább belső kényszer, mégis működik a folyamat. Mindenképp kiábrándító, de azért érdekes.

A refrén meg gyanús: 


"Hova is rejtsem el a szívem tőled,
Nehogy a végén még összetörjed."


Mintha sokkal messzebbről indultunk volna, nem is annyira ebből a belső muszájból, inkább csak abból a félelemből, amivel megpróbáljuk elkerülni, hogy belekerüljünk valamelyik előttünk íródott történetbe.
 



Kiscsillag - Sirály 


Amikor nem annyira működőképes a folyamat, akkor jön a Sirály. Ezt a dalt már csak ezért sem szeretem. Az is biztos, hogy indokolatlanul sok csillag került a szövegbe. Amik ragyognak! Ezt még mondjuk el lehetne nézni. Rosszabb, hogy vannak benne részek, amihez úgy érzem semmi közöm, mégis hallanom kellett, és már nem tudom visszacsinálni. Ez egy milyen szép dal, ez egy milyen szomorú dal, ez egy egyszerre milyen szép és szomor... erre a dalra ki kellett volna tenni a korhatáros besorolást, minimum egy ötvenes karikával, és én akkor elkapcsoltam volna. 


"Nézd a sirály, milyen ostoba, nincs ott víz, ahová repül
Én maradtam, pedig volt hova menni, de az ágyon egyedül
Ülök, csak pár centire vagyunk a semmitől ide, 
Milliárd fényév a mindenség, innen is látszik, milyen szép"

 

 



Aztán hajnal lett, alig maradtunk az üres asztalok mellett a pohártalp-lenyomatos abroszok fölött, a zenekarból csak a harmonikás maradt, pedig neki sem lett volna muszáj, de játszott mert egy vendég még énekelt, úgy tűnt ők ketten tudták is miről. Én csak annyit hallottam ki belőle, hogy az élet sokkal hosszabb mint ahány év, és arra kezdtem gyanakodni, hogy ó jaj, valahol az elején járok.



 

Belga - Felveszem a Nyújork Jenkis kabátom

Te, vőlegény, te mit csinálsz,
ahogy fütyülsz, úgy ugrálsz.
Holtodiglan, holtomiglan,
elmulatjuk, most, amíg van.
Kiürül minden edény,
tepsi szélén a remény,
az igazán jó sütemény,
a bort felszívja.
Vélemény vagy konkrét tény
a házasságban az erény,
a nagynénémet hagyd békén,
kőkemény, komám.
Így tedd rá, mert úgy a jó,
úgy tedd rá, mert így a jó,
amúgy tedd rá, amúgy a jó,
hogy tedd rá, hogy lesz a jó?
Hugy-hugy-hugy-hugyo, HUGYOSJÓSKA!
Földhözvágott a káposzta,
rá vagy három nagy mákkocka!
Hinyehunya, a pálinka mitől ilyen furcsa,
van itt pezsgő, van itt hurka,
valaki a menyasszonyod ...!

Sparheltszájú, tacskólábú galambom,
hová tetted az ünneplő kalapom,
ráfitymállot a kutya,
beesett a malterba,
kamionnal mentek rá az utcába!
Felveszem a Nyújork Jenkis kabátom,
átmegyünk az italbárba, barátom!
A pálinka befele,
az igény meg lefele,
kocsmárosnét felbasszuk a kredencre

Pali elővett egy palackot,
egy hetvenkilences barackot,
azzal locsoltuk a menyasszonyt,
Sanyikám, játsszad az Ádzseszkót!
A Bálint lefejelte a nőjét,
mer' az lehányta a műbőr cipőjét,
Sanyikám, ez nem egy falusi diszkó,
még egyszer sem ment le az Ádzseszkó!
Kimentünk a Petyával hátulra,
mert sok volt a sör, meg a pálinka
de egymást hugyoztuk le, mert sötét volt,
Sanyikám nyomd le az Ádzseszkót.
Pali előbb részegen beparkolt,
azt hitte, van még hely, de nem volt,
és tegnap mondta fel a kaszkót,
Sanyikám nyomjad az Ádzseszkót!

Ádzseszkó!
Ádzseszkó!
Ádzseszkó, tu széj ájlávjú!
Ádzseszkó!
Pipolá, pipolszó, ádzseszkó!
Ádzseszkó!
Ádzseszkó!
Ádzseszkó! Pipolá, pípolszó 
Ádzseszkó!
Ádzseszkó!
Pipölá, pipölszó, szetisfeksön!

Last minute, de last minute,
vodkára egy aszpirint!
Szőke kislány, barna kóla,
gyere rózsám, Marokkóba!
Hozd át, komám, a katalógust,
a legszebb apartmant ott kiválasztjuk!
Ferikém, már ne igyál,
a hangszóróknál vigyázzál,
ebből baj lesz!

Mulat a násznép, mulat az utca
Nem látom a végét, híre megy
gyorsan az utcabálnak,
eszünk, iszunk, mulatunk,
holnap estig nem alszunk
a á-ö-o-a!
Rákacsintok arra a jányra,
és elviszem egy hosszú táncba,
hajnalig és azután a tölgy alatt állunk
és akkor mondom én,
dalra fel, járja még a láb!
Ne adjuk alább!
Gyerünk, babám, gyere kincs vagy!
Indul most a zakatolás,
a kígyózó vonatozás,
örömanya, örömapa,
két legnagyobb masiniszta!
Gyere gyöngyem, dobj fel minket,
a videós minket filmez,
gyere gyöngyem, dobj el mindent,
a videós lefilmez minket,
egyem a nyoszolyádat!

 

 

jmia.jpguuf.jpgprsct.jpghnblnh.jpgkcss.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

.
 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.