Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2016.07.11

Húsrágó, hídverő - Kispál és a Borz


Kispál és a Borz - Húsrágó, hídverő
 
A filmben (Napozz Holddal - a Kispálfilm) maga Lovasi mesélt erről a dalról, amiből kiderül, hogy valóban nem szereti elemezgetni a saját szövegeit.
Előfordulhat persze, hogy az amit hallunk, a lehető legpontosabb megfogalmazása annak, amit a szerző el tud mondani abból amit érez, és van még azon túl is: "én idáig jöttem, most dolgozzon a lelkem". 
Azt is szokták mondani, hogy nem kell minden dalszöveget értelmezni. Na jó, de érteni sem? 


És tényleg, miket gondolnak erről mások?


http://www.nyest.hu/hirek/ne-sirj-a-versen

http://www.nyest.hu/hirek/halandzsagyaros-vagy-kolto

A „húsrágó” a fizikai pusztulás, a testi vég, a „hídverő” pedig a transzcendálás, az önmeghaladás megszemélyesítése.

A húsrágó-hídverő egy tagbaszakadt fickó volt, Lovasi saját elmondása alapján (Lásd: Kispál Film) A rajz szakra járt vele együtt, egy nem oda illő "Téesz-paraszt" lány is járt, aki egyszer behozta a nagydarab barátját, akiről a Lovinak ez jutott eszébe: olyan Húsrágó, hídverő.
Nincs ebben sem több. (Ezt is a Lovasi szokta mondani)

Az óriás a halál.
"Téged megesz" (elpusztítja a szellemet)
"engem elás" (a test a föld alá kerül).

"Húsrágó, hídverő"
- A szexuális aktus résztvevői (gondolom ezt nem kell részletezni)
"Itt elveszett este egy bogár a testbe"
- Terherbeesés (mondhatni be lett kapva a légy)
"Hogyha új trükköt nem csinálsz "
- Tehát pl no abortusz.
"Holnap kijön egy óriás "
- Megszületik a gyerkőc.
"Téged megesz, engem elás
És nem csinál semmi mást
Ez a kurva nagy óriás"
- Oidipuszi akciók anyuval és apuval.
Legalábbis nekem ezt sikerült kiötölni.

Posztmodern blabla. Ami nem egyértelmű másodjára sem, annak tényleg nincs értelme.
/Szintén egy Lovasi hozzászólás lehet./


http://www.origo.hu/kultura/quart/20131206-a-kilencvenes-evek-otven-legjobb-magyar-szama-masodik-resz.html


Na, ez azért borítékolható volt, nem? 1990-ben már senki nem énekelt Mocskos időkről és Erdős Péterekről (de nyilván a taxisblokádról sem): jellemző, hogy a kilencvenes évek legjobb magyar számában nincs semmi olyan állásfoglalás, ami mögé fel lehetne sorakozni, és még a címe is úgy hangzik, mint egy Csukás István- vagy egy Lázár Ervin-mesehős neve. Nem fontoskodik, nem akar mondani semmit, mégis érezhető, hogy minden szó, minden homályos értelmű kép, minden szokatlan asszociáció tökéletesen a helyén van. Fel-felvillant valami komoly személyes drámát, de aztán elvicceli, idézőjelbe teszi vagy témát vált, és még azt sem lehet igazán eldönteni, hogy az alaptónus egykedvű vagy kétségbeesett-e. Tulajdonképpen valódi refrén sincsen, a hookot a gitár és a basszusgitár szívfájdítóan szép, sodró és nagyon fogós együttjátéka hozza. A Húsrágó, hídverő talán nem olyan tömegénekeltető stadionhimnusz, mint a Zsákmányállat, és egészen biztos, hogy olyan értelemben nem is volt sláger, mint később a Ha az életben, de ha egy földönkívüli megkérdezné, hogy milyen volt a kilencvenes évek Magyarországa, én ezt dúdolnám neki. (SZSZCS)


http://www.nyest.hu/hirek/halandzsagyaros-vagy-kolto

"És amikor idáig eljutunk az igen rövid dalban, rájöhetünk, hogy teljesen vakvágányon értelmezgettük az eseményeket; teljesen felesleges külön szereplőket feltételeznünk és sztorit keresnünk. Ugyanis a dal nem egy konkrét külső (vagy akár belső) eseménysort (lélektani folyamatot) mond el, hanem inkább egy általános életérzést jelenít meg." - na itt az igazság, szerintem a Kispál-számok nagy részének semmi értelme nincs, csak valamilyen hangulatot próbál átadni (talán kivétel lehet a Szőkített nő és az Emese, de azok sokkal populárisabbak is). A történet vagy logika hiánya természetesen nem von le az értékékükből, csak nehezebben emészthetőek a nagyközönség számára - végülis ezért nevezzük ezt a műfajt alternatívnak.

http://foldalattifrekvenciak.blog.hu/2016/02/08/_jojj_elo_husrago_hidvero


A "Húsrágó, hídverő" nem művészeti halandzsa, hanem - részben - egy nő-ideál zenei interpretációja. Azon felül, hogy rohadt jól hangzik a kifejezés, még a nemi szerepek kérdésében is képes  alternatív nézőponttal szolgálni. Természetesen ez az olvasat is igazodik az eddigi koncepciókhoz.
Ebből a kultikus dalból én azt olvasom ki, hogy az elmagányosodó tömegek a varázstalanságban szomjazzák a "csodát". Az elköteleződés alakváltozataihoz, a "rendszerhez, ami nem mozog", a kapcsolathoz, mint biztos ponthoz elengedhetetlen, hogy megéljük a "csodát". De mi is ez a csoda? Világmegváltó tettek? Kétlem. A csoda az, ami túlmutat a hormonok fény-játékán, a mi saját, különleges egymásra találásunk. Valami spontán, valami szokatlan látószöge saját lényünknek a másik szemében. Valami, ami több mint egy üres klisé. Valami végső elrugaszkodás, amivel kiálmodjuk magunkat a közhelyekből.

 
 
Ezt nem lehet kihagyni, mert annyira jó! :D
 
lalimaster 
6 éve
  • egyes eltévedt legendák szerint Lovasinak a nyolcvanas évek végén visszatérő rémálma volt egy b.szottnagy sötétbarna dinoszaurusz, mely rendszerint elfogyasztotta minden akkori lányismerősét (álmonként egyet). reggelente feljegyzéseket készített az éjszakáról, ha esetleg durvulna a helyzet, legyen dokumentáció. ezekből a feljegyzésekből, és a rémálom tényéből született az ötlet, mely nem csak az álmainak, hanem azok előhívási körülményeinek is emléket állít.
  • az álom akkor érkezik, ha elalszol, tehát már a sötét semmibe érsz, elő van készítve a terep, erre utal az első sor, melybe berobog az állat. ahogy trappol, berezonálnak a város hídjai, melyet - s a benne rejlő kedvest - Lovasi elhagyott. mindig a lezártan leköszönő lányt ette meg, azt, aki már "új trükköt nem csinált", tehát tovább már nem játszott a szerző érzelmeivel/idegeivel, begyógyítja az idő, na meg a dínó vasfoga.
  • a testben elvesző bogár csak egy epizódkitérő, itt észrevételezzük az álmodás közben ágyikóba settenkedő rovarok kellemetlen jelenlétét (ezzel mindannyian találkoztunk már, főleg ebben a kánikulában, muszáj szellőztetni éjjel is... :D). a lányt az álomban megeszik, az álmodót viszont csak elássák, méghozzá párnák és takarók alá - felébredéskor gyakran összemosódik álom és valóság, ahogy az álmodó félelmében magára túrja az ágyneműt, az álomban ez ekvivalens a dínó általi behantolással.
  • az álomsorozat egyébként még a stockholm-szindrómát is kihozta, Lovasi beleszeretett a fél karjával lányt ölelgető, majd azt férfias mozdulatokkal elrágcsáló szauruszba, s szorgalmazza minden ismerősének, hogy fél karját levágva ugyan kezdjen már egy kicsit hasonlítani erre a szörnyre, hadd materializálódjon az álombéli hős, így talán kicsit oda-vissza kapcsolati protokollá alakulhat a plátói románc. egyébként akár igaz a monda, akár nem, ez egy k.rvajó dal volt, van, és lesz. ;)

 

És a két hosszabb elemzés végig (ha a linkek már nem működnének)

Ne sírj a versen!

Halandzsagyáros vagy költő?

 

Ne sírj a versen!
 
Olvasóink már hiányolták a dalelemzések sorából a Kispált. Igyekeztünk eleget tenni a kívánságnak. Elemzésünkből az is kiderül, néha jobb nem elemezni.
 
Molnár Cecília Sarolta|2012. április 6.| 
 
Ha már legutóbbi elemzésünkben úgyis előkerült az önmegszólító verstípus hagyománya, nem hagyhatjuk ki, hogy visszarévedjünk egy kicsit árnyas kamaszkorunkba, és egy akkori nagy kedvencet, mára már klasszikust terítsünk ma ki a boncasztalra. Annál is inkább, mert olvasóink javasolták, hogy foglalkozzunk a feloszlott, de el nem feledett zenekarral.
 
A Kispál és a Borz zenekart talán nem kell bemutatni: a 80-as évek végétől kezdtek el ismertté válni, és a 2000-es évek végéig hihetetlen népszerűségre tettek szert a legkülönbözőbb korosztályokat képesek voltak megszólítani. Azt, hogy a régi dalok mára klasszikussá váltak, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy irodalmi elemzés is született róluk – nem is tegnap. Az Iskolakultúra 1996-os 1. számában Arató László elemezte az egyik korai Kispál-dalt, a Halszív címűt.
Mi is egy korai dalt választottunk ki, az 1990-es Naphoz Holddal című lemezről a Húsrágó, hídverő címűt. A dal az ős-Kispál egyik legzúzósabb slágere. Szövege rövid és enigmatikus (már a címben szereplő két furcsa összetett szót sem nagyon könnyű értelmezni), ugyanakkor a megszólító (vagy inkább önmegszólító) forma nagyon közvetlenné és személyessé is teszi. Az egyszerű dallam magával ragadó, és a szöveget is húzza magával a dinamizmus. Meg különben is, kamaszkorunkban nem nagyon van időnk megállni és értelmezgetni. De most nincs más hátra, most van itt az ideje a szembenézésnek: hogyan is értelmezhető a szöveg. Halljuk a dalt! (A dalszöveget szokás szerint a cikk végén közöltük.)
 
Az első értelmezési nehézség, amin fennakadunk a címben és a dalban is szereplő két összetett szó: húsrágó, hídverő. A dal szövege sok támpontot nem ad az értelmezéshez, csupán annyit, hogy a megszólított a húsrágó és a hídverő. És mivel a két szó közül az első mindenképp egyedi alkotásnak tűnik, és a második sem túl sokféle kontextusban fordul elő, ideje előkapnunk az anyanyelvi elemzőkénket, a grammatikánkat.
A húsrágó az, aki húst rág, húst eszik, mint ahogy a porszívó az, ami a port szívja, a fűnyíró az, ami a füvet nyírja. A húsrágó megrágja a húst, azaz húsevő – még az is lehet, hogy ragadozó, de még valamilyen húst pusztító parazita is lehet. Minden esetre nem lehet egy túl békés lény. Lehet – nem vegetáriánus – ember is, lehet állat is. (Erre a kérdésre még visszatérünk.)
 
A hídverő szó nem teljesen egyedi alkotás. Hídverő az, aki hidakat készít,aki a hidat tartó cölöpöket leveri. Ma már azonban hivatalosan nem hívják hídverőnek a hídépítőket (hidászokat). De a szó – még ha nem is gyakori – él a köznyelvben abban értelemben, hogy ’kapcsolatokat épít, összekapcsol, esetleg kibékít egymással embereket vagy csoportokat’. Ahídverő tehát békítő, kapcsolatokat építő lény.
A húsrágó és a hídverő tehát – értelmezésünk szerint – ellentétben állnak egymással. De mivel az a kontextusból teljesen világosan kiderül, hogy a két furcsa összetétel ugyanarra a személyre, méghozzá a megszólítottra vonatkozik, azt kell feltételeznünk, hogy maga a megszólított egy ellentmondásos lény, akinek két oldala, egy húsrágó és egy hídverőoldala van.
 
A dalszöveg elején ki is derül az alaphelyzet: a beszélő valamilyen kritikus helyzetben, valaminek a végpontján („és most nincs más, hát jöjj elő...”) megszólítja ezt a bizonyos ellentmondásos lényt, hogy jöjjön elő, és beszélni kezd hozzá. A verskezdet emlékeztet Kosztolányi Dezső Számadás című önmegszólító költeményének kezdetére, ami így hangzik:
 
Most már elég, ne szépítgesd, te gyáva,
nem szégyen ez, vallj – úgyis vége van –
boldog akartál lenni és hiába,
hát légy, mi vagy: végképp boldogtalan,
 
Az alaphelyzet megszólításából még egy tulajdonságát megismerjük a megszólítottnak: azt, hogy fél karral ölel, azaz ismét egy olyan tulajdonsággal van jellemezve, ami ellentmondásos, ambivalens jellegére utal. Aki fél karral ölel, az ölel is, meg nem is; ölel, de nem igazán.
 
A következő pár sorból azt is megsejthetjük, hogy miért kell előjönnie a húsrágónak:
 
Itt elveszett este egy bogár a testbe
 
Azért csak sejthetjük, mert a sorok valójában nyelvtanilag, logikailag nem kapcsolódnak, inkább valamilyen laza asszociációs kapcsolat van közöttük. Ráadásul ez a sor még nyelvtanilag is megdöccen – a rendkívül furcsa szórend azonban belső rímet eredményez (este – testbe), ezért a sor még inkább magára irányítja a hallgató figyelmét.
 
Hogy miféle bogárról van szó? Lehet-e ő maga a húsrágó (fenti értelmezés szerint a parazita), akit keres a megszólaló, vagy ez egy másik lény, aki a „vészhelyzetet” okozza, és aki ellen a beszélő a húsrágó segítségét kéri, akiből később az óriás lesz? – Ez nem derül ki. (Értelmezés bármelyik feltételezéssel lehetséges.)
 
Minden esetre a következő sorokból kiderül, hogy miért is van a beszélő kitüntetett, kritikus helyzetben:
 
Hogyha új trükköt nem csinálsz 
Holnap kijön egy óriás 
Téged megesz, engem elás 
És nem csinál semmi mást 
Ez a kurva nagy óriás 
 
Azaz ki kell találni valamit (egy „új trükköt”), hogy az a bizonyos óriás, aki szintén kellőképpen enigmatikus lény, akinek szintén nem mellékelték a CV-jét, nehogy elpusztítsa mind a beszélőt, mind pedig a húsrágót. Hogy mindez miért történne, szintén nem tudjuk meg. És elkeseredünk, hogy bizony ennek semmi értelme!
 
És amikor idáig eljutunk az igen rövid dalban, rájöhetünk, hogy teljesen vakvágányon értelmezgettük az eseményeket; teljesen felesleges külön szereplőket feltételeznünk és sztorit keresnünk. Ugyanis a dal nem egy konkrét külső (vagy akár belső) eseménysort (lélektani folyamatot) mond el, hanem inkább egy általános életérzést jelenít meg. A húsrágó és a hídverő, a bogár és az óriás mind a beszélő, a saját magát megszólító lírai én belső harcának metaforikus szereplői.
 
Hogy ez a belső harc mennyire komoly, azt az mutatja, hogy már-már a kétségbeesés határáig viszi el a lírai ént. Ezt a refrénnek a kétségbeesetten gyerekes megfogalmazása mutatja:
 
Csinálj csodát, én meg elhiszem 
Hogy kell egy rendszer, ami nem mozog 
És megígérte Anyu is, hogy megkapod
 
És a refrén utáni strófában szintén folytatódik a kétségbeesett kapkodás, és az ellentmondásokkal teli feszültség: egyszerre szaladna („vágd el, és szaladj”), illetve megállna („én idáig jöttem”); egyszerre egyesítené, szinkronizálná a testet és a lelket („egy vonalban vannak most a szíved meg az agyad”), illetve választaná el egymástól („én idáig jöttem, most dolgozzon a lelkem”).
 
A szövegnek ez az utolsó része látszólag, logikailag a refrénhez csatlakozik a mert kötőszó miatt, valójában azonban szorosabban kötődik az első versszakhoz. Egyrészt ugyanúgy megjelenik itt is a titokzatos megszólított. Másrészt a kar motívuma, illetve a holt ág (holtág) megjelenése miatt. A fél karral ölelő megszólítottat itt arra biztatja a beszélő, hogy vágja el az a fél karját is, mert az a kar csak egy holt ág (vagy holtág) – ami meg visszautal a hídverő motívumára.
 
A fentiekből azt láthattuk, hogy a Húsrágó, hídverő – sok más Kispál-számhoz hasonlóan – nem elmond valamit, sokkal inkább képeken és asszociációkon keresztül megjelenít. A Húsrágó... egy valamilyen kritikus, válságos helyzetben lévő beszélő kétségbeesését, belső vívódását mutatja meg, tárja elénk egy, a klasszikus irodalomból is ismert vershelyzetben.
 
 
 
Halandzsagyáros vagy költő?
 
Olvasónk fölháborodott azon, hogy korábbi dalelemzésekkel foglalkozó sorozatunkban „nem tudtunk mit kezdeni” a Kispál és a Borz „Húsrágó, hídverő” című dalával. Szerinte ő tudja a szám szövegének „megfejtését”, ezért megkértük, írja le nekünk. Az alábbiakban olvasónk dalszövegekkel kapcsolatos véleményét olvashatják.
 
Tornai Szabolcs | 2014. október 13.
 
Nem vagyok kifejezetten Kispál és a Borz-rajongó, de a zenekar és Lovasi András munkásságát a kezdetektől figyelemmel kísérem. A múlt század nyolcvanas éveiben a külföldi és magyar underground zenéken nőttem fel – a magyarok közül főként a Trabantot, a Balatont, a Neuroticot, az URH-t, az Európa Kiadót hallgattam –, és természetes volt, hogy a Kispál és a Borz első demókazettája is a magnómban landolt. Aztán persze az egyre duzzadó rajongótáborral párhuzamosan én is sorra megismertem slágereiket, stúdiólemezeiket, bár népszerűségük mindig is visszatartott attól, hogy koncertjeikre is ellátogassak. Nyilvánvaló, hogy az a sok százezer lelkes ember, aki imádja a Kispál és a Borzot – és most a Kiscsillagot –, azért is élvezi e két együttes számait, mert a szövegek tartalmasak. Hétköznapiasan ezt úgy szokták mondani, hogy a szövegek „érdekesek”. Szinte mindenki tisztában van azzal, hogy a magyar könnyűzenében elsöprő mennyiségben születnek a kirívóan rossz rímekkel megtűzdelt, semmitmondó dalszövegek, így óriási felüdülés olyan számokat hallgatni – akár magyarokat, akár külföldieket –, amelyeknek a szövegei magvasak, talányosak.
 
Ez a fajta rejtvényszerűség különösen jellemző Lovasi András dalszövegeire. Ahogyan másik védjegye, az irónia-önirónia is, amely szintén ritka madár a magyar pop-rock világában. Röviden arról van szó, hogy az igazán jó számok nemcsak a testre és a lélekre hatnak, vagyis nemcsak táncolni lehet rájuk, és érzelmileg megindítóak, felkavaróak, hanem szellemi táplálékot is nyújtanak, vagyis elgondolkodtatnak.
 
Sajnos az ilyen zenéket alternatívnak csúfolják. Pedig pont fordítva kellene lennie: a kommersz zenéket kellene alternatívnak nevezni, hiszen ezek nem nyújtanak teljes, azaz testi-lelki-szellemi élményt, csak az ösztönökre hatnak. Viszont az is igaz, hogy az alternatív besorolás bizonyos szempontból mégis helytállónak tekinthető. Egyrészt azért, mert a mélyértelmű számok csak egy kisebbség számára jelentenek értéket, másrészt pedig azért, mert a tartalmas számokra többnyire a megszokottól elütő, másfajta gondolkodásmód jellemző.
 
Úgy vettem észre, hogy a magvas szövegek az esetek többségében értetlenséget váltanak ki, vagy egyszerűen az értelmezés hanyag mellőzését eredményezik. Nem végeztem ugyan közvélemény-kutatást, de például a Húsrágó, hídverő című számról az elmúlt csaknem negyed század alatt néhány alkalommal beszélgettem emberekkel, és ők őszintén elmondták, hogy bár nagyon szeretik ezt a számot, és nagyon „érdekesnek” találják a szövegét, de nem értik. Volt olyan is, aki nevetve azt mondta, Lovasi valószínűleg be volt tépve, úgy írta, de ez nem baj, hiszen hajdanán a sámánok is gyakran használtak drogokat különleges transzállapotuk elérésére.
 
Az is általános tapasztalatom, hogy a versolvasás és verselemzés legádázabb ellenségei – néhány nagyszerű kivételtől eltekintve – az irodalomtanárok. Alig találkoztam olyan emberrel, aki egy életre ne gyűlölte volna meg a verseket és különösen a verselemzést az irodalomórákon. Úgyhogy az a különös jelenség, hogy Lovasi dalszövegei a zenei rajongás ellenére gyakran értetlenségbe vagy közömbösségbe ütköznek, elsősorban az oktatási rendszer romboló hatásának tulajdonítható. Pedig Lovasi – és még néhány magyar vagy külföldi előadó – dalszövegei éppen arra volnának jók, hogy az iskolákban súlyosan megbetegített fiatalok kigyógyulhassanak a poetica undoritisből, és ráleljenek a költészet nyújtotta örömökre.
 
Nem állítom, hogy egy verset vagy dalszöveget mindenáron meg kell fejteni, mert csodálatos élmény, ha a szövegnek megmarad a maga sajátos titka, másrészt pedig megeshet, hogy az ember a belemagyarázás hibájába esik. Viszont a nemzedéki himnusznak is titulált Húsrágó, hídverő című számnak meglehetősen egyértelmű az üzenete. Nem halandzsa és nem is drogos ködgomoly. A legősibb és legmélyebb emberi félelem és vágy kifejeződése. Újdonsága abban áll, hogy a rock műfajában van előadva. Ráadásul nem lassú és búskomor, hanem gyors, dinamikus és kellően laza szerzemény, s ez megtévesztő módon eltereli a figyelmet arról, hogy a legsúlyosabb és legegyetemesebb emberi problémáról van szó. A rock műfajának ezt a rejtett kettősségét Lovasi gyakran kiaknázta, ahogyan az irónia-önirónia is alapvető sajátossága, szinte kötelező kelléke szerzeményeinek. A „húsrágó” a fizikai pusztulás, a testi vég, a „hídverő” pedig a transzcendálás, az önmeghaladás megszemélyesítése. És ennyi csak a titok megfejtése.
 
A szám többi része e kulccsal már játszva értelmezhető. Persze mindenkinek a képzeletére van bízva, hogy egészen pontosan mit hogyan fog fel. Szerintem a „fél karral ölelő” azt jelenti, hogy a világban a szeretet és a boldogság csak pillanatokra lehet teljes, az emberi lét az örömök mellett fájdalmakat, hiányokat szül. Az „És most nincs más, hát jöjj elő” felszólítás azt jelenti, hogy most végre tisztázni akarom a helyzetemet, és szembe akarok nézni a legalapvetőbb félelmeimmel, tapasztalataimmal. A testben elveszett bogár a halálfélelmem kifejeződése, ahogyan a „kurva nagy óriás” is. Azért kell „új trükköt” kitalálnom, mert különben nem menekülhetek meg a metafizikai kutyaszorítóból. De az első és legfontosabb, hogy szembenézzek siralmas helyzetemmel. Egyáltalán felismerjem, hogy bajban vagyok. Ahogy Hamvas Béla mondta: a pácban mindenki benne van.
 
A vallások évezredek óta számos menekülési lehetőséggel szolgálnak, és papjaik minduntalan az egyetlen igazságot, a bombabiztos üdvöt hirdetik. Erről szól az a rész, hogy „mindentől messze, a szívhez közel, csinálj csodát, én meg elhiszem, hogy kell egy rendszer, ami nem mozog”. Ám a vallási tanítások rendkívül vitathatóak, és ez a kétely fejeződik ki a következő ironikus sorban: „és megígérte anyu is, hogy megkapod”. A dal befejezése azt sugallja – összhangban a szám erőt adó dinamizmusával –, hogy igenis van lehetőség a kibontakozásra, a révbe érésre – „egy vonalban vannak most a szíved meg az agyad” –, s erről a magaslati pontról elrugaszkodva talán van tovább, az önmeghaladás reménye kecsegtet: „én idáig jöttem, most dolgozzon a lelkem”. Hasonló remény fogalmazódik meg, de már fenyegető, sürgető hangsúllyal a Zár az égbolt című számban, amelynek refrénje így hangzik: „Igyekezz, az égbolt zár!”
 
Lovasi dalszövegeiben az egyéni és kollektív elmúlás, az egyén halála és az apokalipszis a kezdetektől máig nem pusztán újra meg újra felbukkan, hanem műveinek, mint minden jelentős műnek, a gondolati és spirituális alapját képezi. Erre vonatkozóan a legnyilvánvalóbb példa az Ágy, asztal, tévé című szám, amelyben Lovasi derűs iróniával és provokatívan azt énekli, hogy: „tisztelt nézők és rádiót hallgatók, itt a világ végén csinálnánk egy nagy fotót”, és hogy „jöjjön ki este hétre a Nagyrétre, várja önt a világ pont a végére, végére, végére, végére”.
 
A zenekar egy másik nagy slágerében, a Hang és fényben ez a talányos refrén hallható: „csak hang legyen és fény, sok szép halott állat, mutassa neked, hogy mennyivel jobb nálad”. Sokáig nem értettem, miről lehet szó, aztán rájöttem, hogy itt is az apokalipszis a téma. Ezen belül az állatok pusztulása és az, hogy ők azért különbek nálunk, embereknél, mert mi az élővilágot szisztematikusan megsemmisítjük. Ezt az értelmezést támasztja alá a 0 óra 2 perc című számban az sor is, hogy „bálnák, ki a partra, mindenki ezt akarja”.
 
Noha a Zsákmányállat sem tűnik kifejezetten apokaliptikusnak, ez a szám is a végidők figyelmeztető jövendölése, annak ellenére, hogy a Kispál és a Borz egyik legnagyobb slágere. Hogy ezzel mennyire vannak tisztában a rajongók, főleg, amikor tízezrével éneklik együtt a zenekarral elejétől a végéig, nem tudom. De ez a rész különösen mellbevágó: „és támad akkor olyan sötét, amiben az élők kezét többet nem találod, és ami elér, azt ütöd-vágod”. Ha valaki ismeri a Tibeti halottaskönyvet, akkor könnyen összefüggésbe hozhatja Lovasi szövegét a buddhista szentirat ezen passzusával: „Áthatolhatatlan sötétség áll előtted, és közepéből ijesztő hangok, fenyegetések hangzanak: »üssed«, »vágjad« és hasonlóak”. Majd a következő bekezdésben ez olvasható: „A gonosz Karma befolyására karmikus eredetű húsevők, Rákashasák vagy Démonok tülekedését látod, kik különböző fegyvereiket lóbálva ezt kiáltják: »üsd«, »vágd«! Feléd rohannak, és szinte versenyeznek, hogy melyikük ragadjon meg először. Borzalmas vadállatok árnyképei is földerengenek, melyek üldöznek. Hó, eső, sötétség, heves szélroham és hallucinációk jelentkeznek, mintha sok ember üldözne. És hangok is hallatszanak, mintha hegyek rogynának össze, mintha haragvó tenger zúgna, mintha tűzvész üvöltene, és mintha hirtelen támadt szélvihar zúgna.”
 
Azt hiszem, jól látható, hogy Lovasi létélménye – kulturális határokon átívelően – egyetemes, és onnan származik, ahonnan minden egyetemes emberi létélmény, a kollektív tudattalanból. „Biztos helyről régről tudom”, ahogy a Zsákmányállat végén énekli.
 
 
 
 
 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.